Honvéd: három meghatározó játékos távozhat a nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 07:20
A szerb Alekszandar Ignjatovics, a guineai Souleymane Youla és Kemenes Szabolcs szerződését sem hosszabbítja meg a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd.

George F. Hemingway, a kispestiek tulajdonosa korábban elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy Kemenes Szabolcs maradna a Honvédnál. A Nemzeti Sport értesülése szerint azonban nemcsak neki, hanem Youlának és Ignjatovicsnak sem hosszabbítják meg a szerződését. Kemenes Szabolcs maradna a Honvédnál. A Nemzeti Sport értesülése szerint azonban nemcsak neki, hanem Youlának és Ignjatovicsnak sem hosszabbítják meg a szerződését.

Kemenes az ősszel még védett, a télen azonban már lehetett tudni, hogy nem marad, ezek után a tavasszal partvonalon kívülre került. Ignjatovics is alapember volt márciusig, Youla azonban végig alapembere volt a Honvédnak, 32 meccsen hét gólig és öt gólpasszig jutott.

A Honvéd – vélhetően a három játékos nélkül – pénteken 17 órától edzőmérkőzést játszik a Diósgyőr ellen a Bozsik-stadionban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kemenes Szabolcs (lejár a szerződése), Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése), Souleymane Youla (guineai, lejár a szerződése)

 

 

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

A bajnok Kisvárda elleni háromgólos győzelemmel búcsúzott közönségétől a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:50

Férfi kosár NB I: hosszabbított a Honvéd vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.14. 09:27
Ezek is érdekelhetik