Honvéd: búcsúmeccsel köszönnek el Kemeneséktől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 18:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd megerősítette a Nemzeti Sport értesülését: nem hosszabbítja meg Kemenes Szabolcs, a szerb Alekszandar Ignjatovics és a guineai Souleymane Youla szerződését. A kispesti klub pénteken a Diósgyőr elleni búcsúmérkőzéssel köszön el a három futballistától.

„A mérkőzés három játékosunk, Kemenes Szabolcs, Souleymane Youla és Alekszandar Ignjatovics búcsúmeccse lesz. Kemenes 2010 és 2016 között 152 meccsen védte a kapunkat, évekig a csapat kapitánya volt. Ignjatovics 2012 és 2016 között 94 találkozón lépett pályára és 6 gólt szerzett. Youla 2014 és 2016 között 56 mérkőzésen 13 gólt lőtt” – erősítette meg a játékosok távozását a honvedfc.hu.

A Diósgyőr elleni mérkőzés pénteken 17 órakor lesz a Bozsik József Stadionban.


A Diósgyőr elleni mérkőzés pénteken 17 órakor lesz a Bozsik József Stadionban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kemenes Szabolcs (lejár a szerződése), Alekszandar Ignjatovics (szerb, lejár a szerződése), Souleymane Youla (guineai, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
18 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik