A Liverpool ismét figyeli az MTK tehetségeit

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 11:53
null
Legutóbb Polgár Kristóf szerződött az MTK-tól a Liverpoolhoz (Fotó: liverpoolfc.com)
Még márciusban, a labdarúgó NB I 25. fordulóját követően, a Dunaújvárosban rendezett MTK–Haladás (3–1) meccs után a Nemzeti Sport beszámolt róla, hogy az újvárosi stadionban feltűnt egy „Liverpool FC Scouting” wifijel, amelyet múlt szombaton az FTC–MTK (2–2) meccsen is felfedezett egy olvasónk a Groupama Arénában. Az NSO megtudta, az angol klub megfigyelője elsősorban a kék-fehérek utánpótlás-játékosai miatt látogatott el többször is Magyarországra, de ha már itt járt, akkor az első csapat mérkőzését is megtekintette.

 

Valóban járt nálunk egy kolléga a Liverpooltól, aki az U16-os, U17-es és U19-es csapatainkat is felmérte” – erősítette meg a Nemzeti Sport Online értesülését Domonyai László, az MTK klubigazgatója.

„A Liverpoollal 2007 és 2013 között volt egy szorosabb szakmai kapcsolatunk, ebben az időben vásárolta meg a Liverpool Németh Krisztián, Simon András, Gulácsi Péter, Pölöskei Zsolt és Adorján Krisztián játékjogát is. A korábbi megállapodás ugyan már lejárt, de a kapcsolat megmaradt, és természetesnek tartjuk, hogy a legnagyobb tehetségeinkre, több nyugat-európai klubhoz hasonlóan, már a Liverpool is felfigyelt" – tette hozzá a sportvezető.

Domonyai ugyanakkor hangsúlyozta, arról még korai lenne beszélni, hogy lesz-e újabb olyan MTK-játékos, aki a Liverpoolhoz szerződik. Legutóbb Polgár Kristóf járta be ezt az utat, aki 2012-ban szerződött az MTK utánpótlásából a „vörösökhöz”.

„Egyeztettünk lehetőségekről a megfigyelővel, aki mindegyik említett korosztályunkat megnézte. Konkrétumokról még nem tudunk beszámolni, nevekkel pedig nem szeretnék dobálózni. Annyit mondhatok, hogy nyártól még több saját nevelésű játékosunk kaphat lehetőséget az első csapatban. Számunkra egyáltalán nem jelent gondot, hogy a következő idénytől már két 1996-os születésű játékos szerepeltetését tartalmazza az MLSZ ajánlása. Nagyon sok tehetségünk, még 1996-osnál fiatalabbak is, akik ugyancsak lehetőséghez juthatnak nyártól az NB I-ben” – fogalmazott a klubigazgató.

Ha pedig egyre több utánpótláskorú futballista szerepel majd Teodoru Vaszilisz vezetőedző csapatában, akkor alighanem egyre többször találkozhatunk majd az MTK mérkőzésein a „Liverpool FC Scouting” wifijellel.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
8 perce

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
9 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
9 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
9 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
11 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
12 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
13 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
15 órája
Ezek is érdekelhetik