NS: Doll fotelszurkoló lesz; Csank Nagy Tibor, Nikolics Kádár ellen – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 23:36
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:



♦ A fotel adja a másikat Thomas Dollnak, tudniillik az FTC vezetőedzője azt mondja a szombati, a Vasas elleni bajnoki előtt, hogy már eljátszadozott a bajnoki arany gondolatával: csapatának előbb nyilván nyernie kell Angyalföldön, de utána már a tévé elől figyeli vasárnap az MTK–Debrecent, amelyen az elsőség is eldőlhet – fotelszurkoló lesz.

♦ A fotel adja a másikat Thomas Dollnak, tudniillik az FTC vezetőedzője azt mondja a szombati, a Vasas elleni bajnoki előtt, hogy már eljátszadozott a bajnoki arany gondolatával: csapatának előbb nyilván nyernie kell Angyalföldön, de utána már a tévé elől figyeli vasárnap az MTK–Debrecent, amelyen az elsőség is eldőlhet – fotelszurkoló lesz.

♦ És persze beharangozzuk a másik négy szombati bajnokit is: a Puskás Akadémia–Videoton esélyeit Somogyi Zsolt elemzi értőn, a véget nem érőnek tűnő Újpest–Békéscsaba párharcok következő felvonása előtt Litauszki Róbertet faggattuk, de a Diósgyőr–Haladás és a Honvéd–Paks elé is felvázoljuk a felvázolni valókat.

♦ Önök tanultak valamit Csank Jánostól? Nagy Tibor igen, és ha már az NB II-ben csapata, a Vác összecsap az öreg mester Zalaegerszegével, el is mesélte, hogy mit.

♦ Lengyel rangadó lesz az Ekstraklasában: Nikolicsék Kádárék ellen. Minden érintett elmeséli, mire számít – Lovrencsics Gergő például arra, hogy kicsit jobban lesz...

Kaká, a híres brazil labdarúgó Amerikáról, Brazíliáról, a világbajnoki részvétel reményéről – nagyinterjú.

♦ Sorsoltak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is: nemcsak a BL-párharcokat elemezzük, hanem megnézzük azt is, hogyan várják Jürgen Kloppot Dortmundban.

A Veszprém férfi kézisei megbőgetnék a Motort: kötelező győzelemre készülnek az ukrán Zaporizzsja otthonában a BL-nyolcaddöntőben. Kapusuk, Marko Alilovic elmondja, miért nem kell izgulni. Mert hát nem kell.

♦ Szombaton lesznek izgalmak férfi kosárlabdában is: éppenséggel csak az alapszakaszelsőség dől el. A Szolnok, a Paks és a ZTE is reménykedhet még, és elemezzük is, melyikük miben bízhat.

♦ Nem fogják kitalálni, ki a Mol Liga történetének legnagyobb egyénisége: a DVTK minapi diadala után három különböző csapattal negyedszer aranyérmes Somogyi Balázs maga sem tudta, hogy ő az.

♦ Szombat lévén Hosszabbítás mellékletünk a soros: Lisztes Krisztián története tovább íródik (most az a rész jön, amikor a teletömött Mercedesszel kisuhan Stuttgartba, tizenhat óra alatt megtéve a hétórás utat), bemutatunk három Gémesi fivért (egyik jobb vívó, mint a másik), de a legjobb az, hogy Rác Benedek Balázs kollégánk megtalálta Merész Andrást, az előbb csodatévő, majd megbukó vízilabda-kapitányt, aki Új-Zélandon tölti önkéntes száműzetését, és elmondja, hogyan éli meg a vezeklés időszakát. Fókuszban a „másik” Manchester United (mert van másik Manchester United), egy Hosszú Kávé mellé pedig Balázs Fecó friss Kossuth-díjas zenészt ültettük le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik