Női NB I: alapszakaszbajnok a Fradi, kettő híján 100 gól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.13. 20:02
Befejeződött a női labdarúgó NB I 2015–2016-os kiírásának alapszakasza, amely a címvédő Ferencváros sikerét hozta. A második az MTK lett, míg a 2014-es döntős Astra az ötödik helyen zárt, így csak az alsóházi rájátszásban folytathatja.

Az alapszakasz során 14 fordulót rendeztek, a Ferencváros 13 győzelemmel és egy döntetlennel, valamint 98–12-es gólkülönbséggel végzett az élen, vagyis a zöld-fehérek meccsenként átlagosan hét gólt szereztek. A második helyen az MTK zárt, amely szeptemberben 3–2-re, míg novemberben 4–3-ra kapott ki a Fraditól.

A legnagyobb meglepetést a 2014-es döntős Astra szereplése szolgáltatta, a csepeliek ugyanis lemaradtak a felsőházi rájátszásról. A futsal Magyar Kupa-győztes csapat tagjaira épülő együttes az utolsó fordulóban pontot rabolt az MTK-tól, de az iksz csak akkor lett volna elég számára, ha a Viktória–Győr mérkőzésen nem döntetlen születik – döntetlen született (0–0), így e két csapat jutott be a felsőházba.

Közvetlen riválisai, a szombathelyi és a győri csapat ellen csak három pontot szerző Astra mellett a Femina, az újonc Kóka és az összes eddigi meccsét elveszítő Szeged lesz érdekelt az alsóházban.

A rájátszás során újabb hat mérkőzés vár a csapatokra, a felső- és az alsóházban is mindenki játszik mindenkivel. Ezek után az első két helyezett játssza a bajnoki döntőt, míg a harmadik és a negyedik együttes a bronzéremért csap össze.

Az alapszakasz gólkirálynője 24 találattal a Ferencvárost erősítő Ebere Orji lett, megelőzve két csapattársát, Szladjana Bulatovicsot (17) és Elizabeth Addót (16).

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. FERENCVÁROSI TC 14 13 1 98–12 86 40
2. MTK HUNGÁRIA FC 14 11 1 2 58–15 43 34
3. Viktória TREND-Optika FC 14 6 2 6 33–40 –7 20
4. ETO FC GYŐR 14 6 2 6 28–38 –10 20
5. Astra-ELIOS HFC 14 6 1 7 40–33 7 19
6. 1. FC FEMINA 14 5 1 8 21–44 –23 16
7. KÓKA FNLA 14 3 4 7 18–38 –20 13
8. SZEGEDI AK BOSZORKÁNYOK 14 14 7–83 –76 0

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
5 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik