NB I: az ügyvezető figyelmeztet – „A jövőjükért játszanak!”

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 08:48
Haraszti Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks ügyvezetője elégedett csapata szezonbeli teljesítményével, az előző hetek eredményeivel azonban sokkal kevésbé…

Hat mérkőzésen két győzelem és négy vereség. Meglehet, valamelyik bennmaradásért harcoló klubnál örülnének ennek az eredménysornak, Pakson érthetően nem ez a helyzet. A Csertői Aurél által irányított együttes a 17. fordulót követően még második volt a bajnokságban (négy pont előnnyel a harmadik MTK előtt), azóta azonban sok minden megváltozott – leginkább a csapat eredményessége.

A Tolna megyei klub a Vasast kétszer is legyőzte (3–0-ra és 2–0-ra), azonban a Debrecen (0–2), a Békéscsaba (0–2), a Puskás Akadémia (1–2) és a Honvéd (0–2) ellen vesztesen hagyta el a gyepet, és bár van egy elmaradt meccse (az MTK ellen), csak hatodikként várja a bajnokság jövő heti folytatását.

„Felesleges tagadni, jobb tavaszi szereplést reméltünk – mondta önkritikusan a paksiak ügyvezetője, Haraszti Zsolt. – Látjuk a hibáinkat, a hátralévő fordulókban szeretnénk kijavítani őket, de azt is hozzáteszem, az előttünk álló időszakban a játékosok a jövőjükért játszanak.”

„Noha még semmiről sem maradtunk le, mindenképpen több pontot vártunk, azzal nem elégedhetünk meg, hogy megvan a bennmaradás. Büszkék lehetünk a megszerzett harminchat pontra, a bajnokság előtt ezt biztosan elfogadtuk volna, de a csapat sokkal jobban tud futballozni, mint az előző hetekben. Nincs mese, vissza kell jönnie az alázatnak!”

 

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Haraszti Zsolt: Mentálisan nagyon erős a csapatunk

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:46

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37
Ezek is érdekelhetik