Haladás: jelentős összeg a 200 négyzetméteres konténerre

Vágólapra másolva!
2016.03.29. 18:17
Amíg zajlik a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás új stadionjának építése, egy 200 négyzetméteres konténerben öltöznek a játékosok, amelyre jelentős összeget fordított a klub.

A Haladás Sportkomplexum építésének ideje alatt a zöld-fehér szakosztályok a város különböző pontjain edzenek és versenyeznek, az NB I-es csapat az Illés Akadémián talált otthonra. A vasiak két hónapja költöztek oda, de nem a meglévő öltözők egyikében készülnek, hanem külön öltöznek.

„Szombathelyen a szóba jöhető lehetőségek közül korábban megnéztük az egykori Építők-pályát, a Városligeti sporttelepet, de sehol sem találtunk az első csapat számára megfelelő öltözőt és minőségű pályát – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a haladas.hu-nak. – Ezért végül az Illés Akadémia mellett tettük le voksunkat. Megoldhattuk volna úgy is, hogy az akadémia egyik öltözőjét kiürítjük és ott az NB I-es csapat készül, de hiába edzenek sok helyen nyugaton is egy sportcentrumban a felnőttek és a fiatalok, elszeparálva egymástól öltöznek.”

„Így a Haladás-stadion elkészültéig jelentős összegért egy nagyjából kétszáz négyzetméteres konténert béreltünk. A konténert elemenként szállították az Illés Akadémiára, majd itt összerakták. A fiatalok tehát nap mint nap láthatják Királyékat, mégsem zavarják őket. Az épületben egy nagy öltöző, zuhanyzók, mosdók, mellékhelyiségek, egy edzői szoba, masszőrszoba, szertár, mosoda található.”

„Habár »csak« egy konténer, belülről abszolút összkomfortos, azt is mondhatom, jobbak a körülmények, mint a Rohonci úton voltak. Az akadémia két füves pályája közül az egyiket éppen felújítják, így az NB I-es csapat használja a másikat. Úgy gondolom tehát, ideális körülmények között készülhetnek futballistáink.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik