DVSC: felépült a védő, a Fradi ellen már játszhat

Vágólapra másolva!
2016.03.29. 12:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a legutóbbi fordulóban, az MTK elleni mérkőzésen megsérülő Dusan Brkovics felépült, és a Ferencváros ellen pályára léphet.

A szerb védő az MTK elleni meccsen a térdét fájlalta, az első félidő után le is kellett cserélni. A vizsgálatok során kiderült, hogy folyadék van a lábában, ezért a múlt héten kezelésekre járt, rehabilitációs munkát végzett.az MTK elleni meccsen a térdét fájlalta, az első félidő után le is kellett cserélni. A vizsgálatok során kiderült, hogy folyadék van a lábában, ezért a múlt héten kezelésekre járt, rehabilitációs munkát végzett.

A kontrollvizsgálatok azóta kimutatták, hogy Brkoviccsal minden rendben van, így a futballista csatlakozott a csapathoz, és a Ferencváros elleni szombati találkozón minden bizonnyal már pályára léphet.

Berdó Péternek a múlt hétvégi, balmazújvárosi felkészülési mérkőzésen beszakadt a combközelítő izma, ezért három-négy hét kihagyás vár rá. A csapat többi tagja egészséges, és teljes értékű munkát végez.

Az NB I 28. fordulójában rendezendő DVSC–FTC összecsapás szombat 18.30 órakor kezdődik. Ha a zöld-fehérek begyűjtik a három pontot, matematikailag is biztossá teszik a bajnoki címüket.

Legfrissebb hírek

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
6 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
19 órája

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
23 órája

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:08

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Ferenczi János bejelentette, távozik a Debrecentől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:33
Ezek is érdekelhetik