MTK: 22 éves középpályással erősítettek a rajt előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 18:38
null
Jakab Dávid 2018. december 31-ig írt alá az MTK-nál (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Jakab Dávid személyében középpályást szerződtetett a másodosztályú Dunaújvárostól.

 

Jakab Dávid a 2014–2015-ös szezonban, a Dunaújváros színeiben tizenkilenc mérkőzésen lépett pályára az első osztályban, és egy gólt jegyzett. A kék-fehérek oldalának közleménye alapján a 22 éves középpályás 2018. december 31-ig kötelezte el magát a budapesti klubhoz.

„Dávid olyat tud a futballból, amire születni kell – értékelt a klubhonlapnak Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Ám tisztában van azzal, hogy sokat kell még elsajátítania a játék tanulható elemeiből. Ha olyan lelkesedéssel végzi majd a munkát, amilyennel hozzánk érkezett, akkor nagy értéke lehet a klubnak.”

Jakab Dávid az MTK második téli szerzeménye a montenegrói csatár, Darko Nikacs után.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Darko Nikacs (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró), Jakab Dávid (Dunaújváros PASE)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Eduard Pap (román, ACS Poli Timisoara – Románia, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hrepka Ádám (Mezőkövesd, Gyirmót, ZTE)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
8 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
9 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
14 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik