Honvéd: a Liverpoolban is megforduló magyart tesztelik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 13:02
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján közölte, hogy Hajdú Ádám a héten próbajátékon vesz részt Marco Rossi csapatánál.

A honlap tájékoztatása szerint Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője továbbra is balhátvédet szeretne szerződtetni, így a 23 éves Hajdú Ádámot a héten teszteli a kispesti gárda szakmai stábja.

Hajdú jelenleg az MTK játékosa, 2010 júliusa és 2011 decembere között kölcsönben a Liverpool U18-as és U21-es csapatánál is szerepelt. Az NB I-ben eddig 20 mérkőzésen lépett pályára.

Mint beszámoltunk róla, a mai napon Csehi Tamás is próbajátékra érkezett a Honvédhoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Dark Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, FC Saint Éloi Lupopo – Kongói DK, szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Dunaújváros PASE), Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kapacina Valér (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Gergényi Bence (profi szerződést kapott), Lukács Dániel (profi szerződést kapott), Pisont Patrik (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Csehi Tamás (Dunaújváros – próbajáték), Hajdú Ádám (MTK – próbajáték)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (Soroksár), Ihrig-Farkas Sebestyén, Kapacina Valér (Soproni VSE), Kristi Marku (albán, Flamurtari Vlorë – Albánia), Szemerédi Norbert (érdeklődnek iránta: Szolnoki MÁV)
Kölcsönbe távozók: Lőrinczy Attila (Szolnoki MÁV), Tóth Barnabás (Vác), Vajda Dániel (SZTK-Erima)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Prosser Dániel (Reading – Anglia)

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik