FTC: Nem fogok elnézést kérni azért, mert ma győztünk – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.20. 18:23
A labdarúgó NB I 21. fordulójában a Ferencváros 2–0-ra győzött a Puskás Akadémia ellen, miután a csereként beálló Böde Dániel hathatós közreműködésével a szünet után magára talált a csapat. A találkozót követően Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője a fradi.hu-nak értékelt.

„Nem fogok elnézést kérni azért, mert győztünk. Az első félidőben nehézségeink voltak, nehezen találtuk meg a saját ritmusunkat. Nem volt könnyű egy olyan csapat ellen üres területet találni, amely 4-5-1-es rendszerben állt fel, nagyon sűrű volt a középpálya. Amikor elveszítettük a labdát, túl sok emberünk volt elöl, kevesen vettek részt a védekezésben, éppen ezért a Puskás könnyebben tudott a kapunk elé kerülni, ezt magamra vállalom” – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Nagyon örülök Böde Dani visszatérésének és játékának! A labdarúgás néha nagyon kemény, ha én a Puskás Akadémia edzője lennék, lehet, hogy lenne egy álmatlan éjszakám. Dibusz Dénesnek is köszönettel tartozunk, a Puskás elpuskázott egy büntetőt, mi pedig megnyertük a mérkőzést. Sok mérkőzés van mögöttem, de mégis új és új dolgokat tanulok, akárcsak a csapatom. Úgy érzem, ma átestünk a holtponton, azt hiszem, mindenki láthatta, hogy mire vagyunk képesek” – értékelt Doll a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
6 órája

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
18 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
21 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:37

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:16

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:20

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:39
Ezek is érdekelhetik