Videoton: Izraelben folytathatja a címvédő középpályása

Vágólapra másolva!
2016.01.17. 18:07
A Nemzeti Sport Online Izraelből származó értesülései szerint a Bnei Jehuda labdarúgócsapata hamarosan szerződtetheti a Videoton FC horvát középpályását, Dinko Treboticot.

Trebotic a 2014–15-ös idényben rendszeres játéklehetőséget kapott a Videotonban – huszonnyolc bajnoki mérkőzésen szerepelt az aranyérmes csapatban –, ám 2015 őszére megritkultak bevetései, csak négy NB I-es mérkőzésen játszott, mindössze 186 percet. 2015 augusztusának vége óta a légiós csupán 17 percet kapott a magyar élvonalban.

A 25 éves játékos nem utazott el a Videoton csapatával edzőtáborozni Spanyolországbal, mivel még az előző évben izomsérülést szenvedett, és bár az első 2016-os edzésen részt tudott venni, azóta kezeléseket kap.

A Treboticot kiszemelő Bnei Jehuda tizennyolc forduló után a tizedik helyen állt a tizennégy csapatos izraeli élvonalban. A horvát légióst hazájából az RNK Split is szerződtetné.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Horváth Tamás (Puskás FC)
Az utánpótlásból felkerültek:
Paudits Patrik
Kiszemeltek:Léandre Tawamba (kameruni, Zlaté Moravce – Szlovákia), Tischler Patrik (Puskás FC)
Távozók: Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – szabadon igazolhatóként), Mirko Ivanovszki (macedón, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Dinamo Bucuresti – Románia)
Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd, kölcsönbe), Filip Pajovics (szerb, Puskás FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Baksa Dénes (Siófok), Bognár Bence (Siófok), Gábor Péter (Siófok), Kleinheisler László (Ferencváros, Istanbul Basaksehir – Törökország, Legia Warszawa, Podbeskidzie Bielsko-Biala, Slask Wroclaw – Lengyelország, Werder Bremen – Németország, próbajáték), Lang Ádám, Alhassane Soumah (guineai, Mantova FC – Olaszország), Szekeres Adrián (Gyirmót, Mezőkövesd), Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda – Izrael, RNK Split – Horvátország)

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
17 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
20 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik