Vasas: „Storck szerint nem végeztem jól a munkámat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.17. 10:00
null
A Vasas új edzője, Michael Oenning Bernd Storck szakmai meglátásaira is támaszkodhat (Fotók: Földi Imre)
Beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas kapusedzőt váltott, és a jövőben Andrusch József felel a kapuvédők felkészítéséért az angyalföldi klubnál. A piros-kékek eddigi kapusedzője, Bíró Szabolcs a Nemzeti Sportnak elmondta, leváltásának hátterében Bernd Storck sugalmazása áll. Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője vasárnap délután reagált Bíró szavaira.

 

A nehéz helyzetben lévő Vasas vezetősége nem tagadja, hogy igénybe veszi a válogatottat az Európa-bajnokságra navigáló Bernd Storck tanácsait, javaslatait. A vezetőség az új vezetőedző, Michael Oenning szerződtetése előtt is kikérte a kapitány tanácsát, és a szombati, egymás közötti mérkőzésen bemutatkozó görög Iliasz Ignatidisz is a német szakember ajánlásával érkezett próbajátékra. A 19 éves csatár 2012 és 2014 között az Olympiakosznál utánpótlás-játékosokkal foglalkozó szakember keze alatt pallérozódott.

Ám nem csupán a próbajátékos köthető Bernd Storckhoz, hanem a Bíró Szabolcs kapusedző helyére kerülő Andrusch József is. A szakember az MLSZ alkalmazásában áll, az U21-es válogatott mellett dolgozik, szombattól pedig már a Vasasnál is az egykori kiváló labdarúgó trenírozza a kapusokat.

„Előbb úgy volt, hogy csupán a szombati meccsre ugrok be – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Andrusch József. – Ám úgy tűnik, eldőlt, a válogatott mellett a szezon végéig a Vasasnál is dolgozhatom. Persze nagy örömmel és lelkesedéssel teszem.”

Bíró Szabolcs (jobbra) kegyvesztett lett a Vasasnál
Bíró Szabolcs (jobbra) kegyvesztett lett a Vasasnál

Elődje, Bíró Szabolcs azonban szomorúan nézte a fiúk egymás közti játékát, s mint mondta, semmi sem utalt a leváltására. Michael Oenninggel is egyeztetett, és készült a mátraházi edzőtáborozásra, amikor váratlanul megtudta, a jelenleg Diósgyőrben dolgozó Lippai Józsefet szeretnék szerződtetni a helyére.

„Meglepett a hír, elsőre nem is hittem el – mondta lapunknak Bíró Szabolcs. – Megkerestem Vancsa Miklós ügyvezetőt, aki elismerte, kapusedzőcserére készül a vezérkar. Rákérdeztem, mi a baj velem, s meglepő választ kaptam. Azt mondta az ügyvezető, a szövetségi kapitány szerint nem végzem jól a munkámat. Furcsa érvelés, mert tudtommal Bernd Storck egyszer sem járt a Vasas edzésén. Persze sejtem, kitől származhatnak az információk.”

Az ügy arra az afférra vezethető vissza, hogy kapusedző nélkül utazott el Mátraházára a csapat, Lippai Józsefet ugyanis nem engedte el a DVTK.

A Vasasba tartó Szatmári Lóránd is csak civilben figyelhette a szombati játékot, s mint mondta, tudomása szerint jelenlegi klubja, az MTK és a Vasas szóban már megegyezett, már csak a szakmai stáb jóváhagyása szükséges a klubcseréhez.

A klub vezetőségének részéről Vancsa Miklós ügyvezető reagált a Nemzeti Sportnak.

„Amit Bíró Szabolcs mondott, az csak nagyjából fedi a valóságot. Ugyan tudtunkkal Bernd Storck sem volt jó véleménnyel a kapusedző munkájáról, de nem a szövetségi kapitány véleménye miatt döntöttünk a váltás mellett. Azért tettünk így, mert a kapusaink is negatívan nyilatkoztak a közös munkáról, továbbá a teljesítményük eddig elmaradt a képességeik adta lehetőségeiktől, emellett pedig nem mehettünk el szó nélkül" – mondta Vancsa Miklós.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
19 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
23 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik