Vasas: két rutinos játékos távozik a piros-kékektől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.28. 17:37
Lázok Jánossal és Vojo Ubiparippal közös megegyezéssel megszüntette szerződését a Vasas labdarúgócsapata – tájékoztatott róla az angyalföldi klub hivatalos honlapja.

„Köszönöm mindkét játékosnak, amit a Vasasért tett, ám mivel mind a ketten kevés játéklehetőséghez jutottak volna a tavasszal, így az ő érdekükben ezt találtuk a legjobb megoldásnak” – mondta Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója.Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója.

A 27 éves szerb középcsatár 2015. augusztus elején igazolt a piros-kékekhez, 19 mérkőzésből kilencen lépett pályára, ezeken összesen 518 percet játszott, és egy gólt szerzett, az FTC–Vasas (5–1) meccsen talált be.

A 31 esztendős Lázok János harmadszor 2014 szeptember végén szerződött a Vasashoz, korábban 2005 júliusa és 2010 februárja, illetve 2010 júliusa és 2011 júniusa között szerepelt a csapatban. A 2014–2015-ös NB II-es időszakban 20-szor lépett pályára (1049 perc), és egy gólt szerzett. A 2015–2016-os NB I-es évadban 13 alkalommal (833 perc) kapott edzőitől bizalmat, és szintén egyszer talált be az ellenfél kapujába, a DVTK–Vasas (2–1) találkozón.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Kire Risztevszki (macedón, Rabotnicski Szkopje – Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szivacski Donát (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Iliasz Ignatidisz (GS Kallithea – Görögország, próbajáték), Kocsis Gergő (Puskás AFC, próbajáték)
Távozók: Kenesei Krisztián (III. Kerületi TVE, szabadon igazolhatóként), Lázok János (szabadon igazolható), Vojo Ubiparip (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik