Paks: ha lesz érkező, távozhat az U-válogatott

Vágólapra másolva!
2016.01.11. 10:55
Azt már korábban jeleztük, hogy nagy mozgás nem várható a labdarúgó NB I-ben 4. helyen telelő Paksi FC-nél, de az ősszel kevesebb lehetőséget kapó játékosok közül többen távozhatnak – ebbe a sorba tartozhat a nyáron Pécsről szerződtetett U-válogatott Kővári Róbert is.

„A kezdőcsapatból nem lesz távozó, nagy mozgás nem lesz a keretünkben. Fröhlich Roland iránt van érdeklődés, az ő ügye ezen a héten eldől. Rodenbücher István jelezte, hogy több lehetőségre vágyik, ezért szabadlistára helyeztük, ő is távozhat. Kővári Róbert sorsa pedig attól is függ, hogy lesz-e esetleg érkezőnk. Ha igen, akkor a fejlődése, a több játéklehetőség érdekében kölcsönadhatjuk" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt.Fröhlich Roland iránt van érdeklődés, az ő ügye ezen a héten eldől. Rodenbücher István jelezte, hogy több lehetőségre vágyik, ezért szabadlistára helyeztük, ő is távozhat. Kővári Róbert sorsa pedig attól is függ, hogy lesz-e esetleg érkezőnk. Ha igen, akkor a fejlődése, a több játéklehetőség érdekében kölcsönadhatjuk" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt.

Fröhlich és Rodenbücher lehetséges távozását már korábban jeleztük, ahogy azt is, hogy előbbi iránt a Mezőkövesd és a Gyirmót érdeklődik. Ezt az értesülést nem is cáfolták a tolnaiak, várhatóan a két klub közül kerül ki a támadó következő klubja. Az új információ, hogy akár a 20 éves Kővári is távozhat, de ez sem meglepő azok után, hogy ősszel csak hat meccsen kapott lehetőséget az NB I-ben. Úgy tudjuk, hogy a Gyirmót őt is szívesen látná.

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Külföldi edzőtábor:Törökország (Belek), január 27. – február 7.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16., 13.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Január 20.: Soroksár–Paksi FC
Január 23.: Szigetszentmiklós–Paksi FC
Január 26.: Mosonmagyaróvár–Paksi FC
Január 29., Törökország: Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Paksi FC
Január 31.,Törökország: Universitatea Craiova (román)–Paksi FC
Február 3.,Törökország: Dinamo Batumi (grúz)–Paksi FC
Február 6., Törökország: Sport Podbrezová (Zólyombrézó; szlovák)–Paksi FC

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szekszárdi Tamás (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Kiss Tamás (befejezte élvonalbeli pályafutását, a Paks NB III-as csapatában folytatja)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Fröhlich Roland (Gyirmót, Mezőkövesd), Kővári Róbert (Gyirmót), Rodenbücher István,

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
22 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik