MTK: a védő után a válogatott középpályással is hosszabbítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.20. 07:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK 2019-ig meghosszabbította Vass Ádám szerződését.

A 27 esztendős középpályás – aki 2006 és 2008 között 11-szer szerepelt a válogatottban – két éve, 2014 januárjában igazolt át az MTK-hoz. A budapesti klub színeiben 53-szor lépett pályára az NB I-ben.

„Vass Ádámmal hosszú távú szerződést kötött az MTK Budapest – idézi a klub hivatalos honlapja Domonyai László klubigazgatót. – Ádám a pályán és az öltözőben is meghatározó tagja a közösségünknek, büszkék vagyunk rá, hogy sokévi külföldi szereplés után az MTK-ban otthonra talált.”

Mint ismert, a bajnokságban az ötödik helyen álló MTK nemrég Poór Patrikkal is szerződést hosszabbított.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik