Honvéd: nem tartanak igényt a Fradi korábbi védőjére

Vágólapra másolva!
2016.01.20. 09:32
A Nemzeti Sport információi szerint Sváb Dániel, a Ferencváros korábbi balhátvédje nem kap szerződést a Budapest Honvédtól, mivel a szakmai stáb nem tart igényt a játékára. Közben kiderült, miért marad el a kispesti együttes szerdára tervezett, Dabas elleni felkészülési mérkőzése.



A Budapest Honvéd hivatalos honlapjára hivatkozva kedden beszámoltunk róla, hogy „technikai okok miatt” elmarad a szerda 17 órára kiírt, Dabas elleni előkészületi találkozó. Információink szerint gyenge a Bozsik-stadion műfüves pályájának világítása, így este balesetveszélyes futballozni, hiszen alig látni.

De így is rendeznek meccset, szerdán 12 órától játszik egymással a két Honvéd, az NB I-ben szereplő első csapat és az NB III Középcsoportjában érdekelt Budapest Honvéd-MFA – a Dabas ugyanis nem vállalta a korábbi kezdést, hiszen a harmadosztályú együttesben többen is dolgoznak. A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik.

Úgy tudjuk, az összecsapáson Sváb Dániel biztosan nem lép pályára. A Ferencváros korábbi bal oldali védője a hétfői és a keddi edzésen sem vett részt, a szakmai stáb nem tart igényt a játékára. Marco Rossi vezetőedzőnek ettől függetlenül feltett szándéka, hogy a téli átigazolási időszakban balhátvéddel erősítse meg a keretet.

A már szerződtetett Kongói DK-beli csatár, Dark Kadima Kabangu továbbra sem edz, húzódással bajlódik.

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: Bp. Honvéd–Tatabánya 5–2 (Baráth, Youla, Kovács D., Eppel, Vernes)
Január 16.: Paksi FC–Bp. Honvéd 1–3 (Kamber, Vernes – 11-esből, Constantinescu)
Január 20., 12.00: Bp. Honvéd–Bp. Honvéd-MFA (zárt kapuk mögött)
Január 23., 12.00: Bp. Honvéd–Siófok
Január 30., 13.00: Bp. Honvéd–Szigetszentmiklós
Február 6., 13.00: Bp. Honvéd–Sopron

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Dark Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Dunaújváros PASE), Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kapacina Valér (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Máté János (Mezőkövesd)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (Soroksár), Ihrig-Farkas Sebestyén, Kapacina Valér (Soproni VSE), Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók: Tóth Barnabás (Vác), Vajda Dániel (SZTK-Erima)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
10 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik