FTC: a Bundesliga-csatár még nem adott végleges választ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 11:32
Mint ismert, a Ferencváros labdarúgócsapata múlt héten tárgyalt a német élvonalbeli Ingolstadt cseh válogatott csatárával, Tomás Pekharttal, akinek az ügye továbbra sem dőlt el. A játékos menedzsere, Pavel Paska beszélt erről a cseh sajtóban.

A sport.aktualne.cz azt fejtegeti a Tomás Pekhartról szóló cikkében, hogy továbbra is kérdéses, hol folytatja a pályafutását a válogatott csatár, akivel a német első osztályú Ingolstatdnál nem számolnak, így mindenképp távozni szeretne a téli nemzetközi átigazolási időszakban, ami a legtöbb országban január végéig tart.

A forrás szerint jelenleg a görög AEK Athénnal és a dán Randersszel folynak egyeztetések.

„Valóban tárgyalunk AEK.-kel és a Randersszel, ugyanakkor a korábbi, lengyelországi ajánlatokra, illetve a magyar Ferencváros ajánlatára sem adtunk még végleges választ" – nyilatkozta az ügyben Pekhart menedzsere, Pavel Paska.

A játékosügynök hozzátette, jövő héten mindenképp szeretnék lezárni az ügyet.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Pekhart ferencvárosi szerződésének az esélyei minimálisra csökkentek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Florian Trinks (német, Greuther Fürth – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia), Tomás Pekhart (cseh, Ingolstadt – Németország)
Távozók: Kurucz Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Haraszti Zsolt (Videoton FC), Holman Dávid (DVSC)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Nagy Dominik (DVTK), Popov Patrik (Soroksár)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
4 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
4 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
6 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
8 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
10 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik