Honvéd: Prosser másodosztályú angol klubnál próbázik

Vágólapra másolva!
2016.01.12. 12:00
Az angol másodosztályú (Championship) Reading labdarúgócsapatához utazik próbajátékra Prosser Dániel. Az élvonalbeli Bp. Honvéd 21 éves szélsője az őszi idényben 14 mérkőzésen lépett pályára, kilenc alkalommal kezdőként, ötször csereként, egy gólt szerzett.

A január közepén esedékes angliai lehetőségről George F. Hemingway klubtulajdonos számolt be a honvedfc.hu-nak adott nyilatkozatában, kiegészítve azzal, hogy a Reading megfigyelői már látták Prossert, a mostani meghívás nem több – de nem is kevesebb annál –, hogy változatlanul képben van náluk.

A tulajdonos az interjúban kitért arra, hogy a Dunaújvárostól a téli átigazolási időszakban érkező Eppel Márton reményei szerint nagyon gyorsan stabil kezdő lesz, a további erősítési tervekről annyit árult el, hogy még egy befejező csatárt és egy balhátvédet keresnek, de neveket nem említett.

A Reading 25 fordulót követően a 12. helyen áll a 24 csapatos másodosztályban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia), Eppel Márton (Dunaújváros PASE)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Dark Kadima Kabangu (kongói, próbajáték), Lőrincz Norbert (FC Bihor Oradea – Románia), Sváb Dániel (Szigetszentmiklós, próbajáték), Máté János (Mezőkövesd)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (Soroksár), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13., 13.00: Bp. Honvéd–Tatabánya
Január 16., 13.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Január 20., 17.00: Bp. Honvéd–Dabas
Január 23., 12.00: Bp. Honvéd–Siófok
Január 30., 13.00: Bp. Honvéd–Szigetszentmiklós
Február 6., 13.00: Bp. Honvéd–Sopron

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
11 órája

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
12 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
12 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
13 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
15 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
18 órája
Ezek is érdekelhetik