Újpest: Biztos, hogy a szezon végén gólkirály leszek – Diagne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 10:26
A Ferencváros elleni derbit Mbaye Diagne góljával nyerte meg vendégként az Újpest. A lila-fehérek szenegáli labdarúgója biztosra mondja, hogy tíz év után ismét újpesti gólkirály lesz az NB I-ben. A 2005–2006-os idényben Rajczi Péter 23 góllal végzett az élen, Diagne szerint a jövő nyáron az övé lesz a dicsőség.
„Böde Dániel előnyben volt, hiszen ő a bajnokság első fordulója óta termelheti a gólokat, míg én a nyolcadikban mutatkoztam be – utalt a 12 gólos Fradi-csatárra az egy találattal kevesebbet szerző Diagne. – Ugyanakkor nagyon sajnáltam, ami szombaton vele történt, szomorú, hogy a hírek szerint hosszú kihagyás vár rá. Biztos vagyok benne, hogy a szezon végén enyém lesz a gólkirályi cím. Kezdettől fogva azt mondtam, legalább tizenöt, de inkább húsz gólt várok az első idényemben, de meglehet, ezt a számot hamarabb elérem, mint korábban gondoltam. Jó formában érzem magam, ami a csatárok esetében egyet jelent a gólokkal.”

A gólerős teljesítmény felkeltette más klubok érdeklődését is, a hírek szerint Romániából már jelentkeztek az újpesti légiósért. Diagne egyelőre semmilyen megkeresésről nem tud.

„Ebben az ügyben elsőként egyébként is Roderick Duchatelet tulajdonossal kellene egyeztetni. Most Olaszországban pihenek, nemsokára Szenegálba utazom, hogy meglátogassam az édesanyámat, ám január hatodikán biztosan Újpesten jelentkezem edzésre.”

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
53 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
6 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
13 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
13 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
22 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
22 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28
Ezek is érdekelhetik