NB I: Békéscsabán folytatja a korábbi DVTK-középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.19. 19:18
A Nemzeti Sport információja szerint Takács Péter, a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd-Zsóry középpályása megállapodott a Békéscsabával, így az élvonalban folytatja a pályafutását.

Takács Péter megállapodása az év végén jár le a Mezőkövesddel, és nem hosszabbította meg a szerződését jelenlegi klubjával, így ingyen távozik Békéscsabára. Bár kereste a DVTK és a Gyirmót is, december elején már szóba került, hogy az NB I újoncához igazol, a Nemzeti Sport pedig úgy értesült, megszületett az egyezség az új klubjával. kereste a DVTK és a Gyirmót is, december elején már szóba került, hogy az NB I újoncához igazol, a Nemzeti Sport pedig úgy értesült, megszületett az egyezség az új klubjával.

A 25 éves középpályás a Diósgyőr és a Pápa játékosaként játszott az NB I-ben; U19-es, U20-as és U21-es válogatott is volt. A Békéscsaba támadó középpályásként számít rá.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Vukasin Polekszics
(montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
8 órája

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
9 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
18 órája

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:59

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18
Ezek is érdekelhetik