NB I: a lila-fehérek elismerték, tárgyalnak a bajnok kapussal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.08. 18:39
Az NB I-ben szereplő Békéscsaba megerősítette a Nemzeti Sport Online értesüléseit, miszerint tárgyal a korábban a DVSC, a Tatabánya, a Kecskemét és a Pécs kapusaként Magyarországon légióskodó montenegrói Vukasin Poleksziccsel. A lila-fehérek a téli átigazolási időszakban a mezőkövesdi Takács Pétert is szerződtetnék.

A DVSC kapusaként háromszoros magyar bajnok montenegrói válogatott kapus a nyáron hazatért az első osztályú Szutjeszka Niksicshez, amelyben 13 mérkőzésen 17 gólt kapott az ősszel. A klub honlapja szerint a „191 centiméter magas hálóőr mindenképp hozzá tudna járulni a lila-fehér együttes első osztályban maradásának" elősegítéséhez.

A 25 éves Takács Péter a Diósgyőr és a Pápa játékosaként játszott az NB I-ben; U19-es, U20-as és U21-es válogatott is volt. Támadó középpályásként számítana rá a Békéscsaba.

Legfrissebb hírek

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Szappanos Péter szerződést bontott szaúdi klubjával – hivatalos

Légiósok
2025.07.23. 10:33
Ezek is érdekelhetik