DVSC: Baloghot meglepte Storck, a PSV érdeklődéséről sem tud

Vágólapra másolva!
2015.12.08. 12:13
A DVSC-Teva labdarúgója, Balogh Norbert több külföldi klub érdeklődését is felkeltette, a 19 éves támadó azonban saját bevallása szerint nem tud konkrétumokról, így az ezzel kapcsolatos hírekkel sem foglalkozik. Az viszont meglepte, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány meghívta őt a válogatott távlati keretének decemberi összetartására.

„Nagyjából ugyanannyit tudok erről, mint amennyit az újságok olykor megírnak, sem a PSV, sem más esetleges kérő konkrét szándékáról nem értesültem. Amíg nincs lefektetett szerződésajánlat, addig nem az én dolgom foglalkozni ezzel. Nekem minél jobban kell futballoznom, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő, mit hoz a jövő” – nyilatkozta a debreceni játékos a haon.hu-nak.

Amint azt korábban már megírtuk: Balogh teljesítményét figyelemmel követi a német Werder Bremen, valamint az RB Leipzig, de nem ismeretlen a neve az olasz Palermónál sem. A megyei honlap ugyanakkor arról számolt be, hogy sokan már úgy tudják: Dzsudzsák Balázshoz hasonlóan Debrecenből Eindhoven felé veszi az irányt, és a PSV légiósa lesz.

Ez azonban még a jövő, a jelen ugyanakkor az, hogy vasárnap Baloghnak Telkiben lesz jelenése. Storck általános meglepetésre az új-zélandi U20-as vb-re nem válogatta be a tehetséges futballistát, aki korábban alapembere volt a korosztályos nemzeti együttesnek.

„Meglepődtem, mert nem igazán hittem benne, hogy be fog még hívni a kapitány. Örülök a lehetőségnek, úgy vélem, tiszta lappal kezdek, teszem a dolgomat és csak az edzésekkel törődöm. Az biztos, ahogy mindenkinek, úgy nekem is óriási motivációt jelent a lehetséges jövő nyári Európa-bajnoki szereplés.”
haon.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

A második félidőben felőrölte ellenfelét a Cagliari az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 20:25

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25
Ezek is érdekelhetik