Békéscsaba: az új elnök megerősítené a keretet; lehetnek személyi változások

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.23. 08:22
Kozma Jánost választották meg a labdarúgó NB I-ben az utolsó helyen álló Békéscsaba igazgatótanácsának elnökének – adta hírül a lila-fehér klub hivatalos honlapja.

Mint ismert, Kovács Mihály október elején – a Videoton legyőzése után – lemondott elnöki posztjáról. Utódja Kozma János lett, akit a pénteki közgyűlésen egyhangú szavazással választottak meg.

Az új elnök a Békéscsaba honlapjának nyilatkozva azt mondta, megtiszteltetésnek veszi a megbízást, s azért dolgozik, hogy a klub és a város együttműködése még szorosabb legyen. Kozma hozzátette, a vezetőség tagjai egyetértenek abban, hogy az együttesnek meg kell őriznie NB I-es tagságát, ehhez meg kell erősíteni a játékoskeretet. Emellett nem kizárt, hogy strukturális és személyi változások is lesznek.

Kovács Mihály október elején – a Videoton legyőzése után – lemondott elnöki posztjáról. Utódja Kozma János lett, akit a pénteki közgyűlésen egyhangú szavazással választottak meg.

Az új elnök a Békéscsaba honlapjának nyilatkozva azt mondta, megtiszteltetésnek veszi a megbízást, s azért dolgozik, hogy a klub és a város együttműködése még szorosabb legyen. Kozma hozzátette, a vezetőség tagjai egyetértenek abban, hogy az együttesnek meg kell őriznie NB I-es tagságát, ehhez meg kell erősíteni a játékoskeretet. Emellett nem kizárt, hogy strukturális és személyi változások is lesznek.

Legfrissebb hírek

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
2025.08.19. 08:38

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11
Ezek is érdekelhetik