FTC: Hajnal elmondta, mi kell a szurkolók visszacsábításához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 14:42
null
Hajnal Tamásnak (jobbra) nagy élmény volt az Újpest elleni derbi, amin gólt szerzett a Groupama Arénában (Fotó: Veres Viktor)
Hajnal Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros középpályása a magyar válogatottról, a Fradiról, a szurkolókról és Thomas Dollhoz fűződő viszonyáról beszélt.

– Tudja, melyik jelentős tornára jutott ki legutóbb a magyar labdarúgó-válogatott?
– Igen, az 1986-os mexikói világbajnokságra – mondta Hajnal Tamás a 11freunde.de-nek. – Akkor még kisgyerek voltam, tehát jó régen történt…

– Azóta miért nem sikerült?
– Mert nem játszott elég jól a válogatott. Ez az Európa-bajnoki selejtezőcsoport sem volt túl acélos, de legalább kétszer legyőztük Finnországot, Romániától pedig nem kaptunk ki. Őrült egy csoport volt ez.

– Milyen értelemben?
– Gondolta volna, hogy Észak-Írország ilyen kiválóan futballozik? De nem is kell már ezzel foglalkoznunk, Magyarország kapott egy újabb esélyt, hogy kijusson az Eb-re.

– És azt gondolta volna, hogy a Ferencvárossal ilyen jól szerepelnek? A megszerezhető negyvenkét pontból negyvenet begyűjtöttek ebben az idényben.
– A téli alapozásunk kiválóan sikerült, de az már lassan egy éve volt, mégsem veszítettünk el azóta bajnokit. Őszintén szólva, ez nem nagyon volt képben. Ahhoz, hogy egy ilyen sorozatot végre tudjon hajtani egy csapat, az kell, hogy ne dőljön hátra, ne legyen megelégedve az eddig elért eredményekkel. Ugyanakkor nem szabad egyfolytában a szériánkra gondolnunk. Bocsánat a kifejezésért, de csak meccsről meccsre tervezünk.

– A Bundesliga-élményei ott vannak még a fejében?
– Természetesen igen, hiszen olyan nagyszerű klubokban játszottam, mint a Schalke, a Dortmund vagy a Stuttgart.

– A Dortmund arénájában, a Westfalenstadionban volt, hogy nyolcvanezer néző előtt futballozott. Nem hiányzik?
– Nem szabad összehasonlítani a Bundesligát és a magyar bajnokságot. Utóbbi jóval kisebb. Ugyanakkor vannak szép emlékeim az NB I-ből is, például amikor gólt szereztem az Újpest elleni derbin. Azon a meccsen csaknem telt ház és fantasztikus hangulat volt.

– Mostanában azonban húszezer helyett csak hét-nyolc ezer néző látogat ki a bajnokikra, mivel az ultrák bojkottálják a meccsre járást.
– Ez összetett kérdés, kényes téma. Azt hiszem, több európai szintű játékos kellene az NB I-be. Ehhez jó alap lenne, ha kijutnánk az Európa-bajnokságra. Vonzóvá kell tennünk a magyar bajnokságot a külföldi labdarúgóknak. Az NB I könnyen lehet ugródeszka a topligák felé, nézzük csak meg Muhamed Besicet, aki a Ferencvárosból a Premier League-be, az Evertonig jutott el.

– Thomas Doll az Ingolstadttól szerződtette önt, amelynek színeiben kevés játéklehetőséghez jutott. Ön a vezetőedző kedvenc játékosa?
– Ezt tőle kellene megkérdezni… De igaz, ami igaz, ő vitt a Dortmundhoz is, bár mire a klub játékosa lettem, ő már elment. Már kétezer-tizenhárom decemberében, nem sokkal az után, hogy a Ferencváros vezetőedzője lett, szerződtetni akart, de akkor még úgy láttam, nem jött el annak az ideje, hogy hazatérjek. Egy év múlva ismét megkeresett, akkor már igent mondtam. Valamit biztosan lát bennem…

– Talán a fiatal Thomas Dollt?
– Ki tudja? Nagyon örülnék neki, ha így lenne. Az biztos, hogy hála neki, nem küzdök önbizalomhiánnyal. Doll kiváló edző, aki tudja, mikor kell szigorúnak lennie, és mikor lehet engedékeny. Ha nem nyer, akkor minden idegszálával azért dolgozik, hogy javítsa a hibáit. Ez nem könnyű… Magyarországon az emberek nagyon szeretik, mégpedig azért, mert nem érezteti senkivel sem, hogy a világbajnok hazájából jött hozzánk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik