Felkészülés: Magasföldi–Újpest 2–2

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 15:04
Az Újpest felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott Dunaújvárosban. Magasföldi József szerezte a hazaiak mindkét találatát.



FELKÉSZÜLÉS
Dunaújváros PASE–Újpest 2–2
(Magasföldi 40., 90., ill. Mohl 44., Diagne 70. – 11-esből)

FELKÉSZÜLÉS
Dunaújváros PASE–Újpest 2–2
(Magasföldi 40., 90., ill. Mohl 44., Diagne 70. – 11-esből)

„A mérkőzésen igyekeztünk minden játékosunknak játéklehetőséget adni, az első félidőben nagy nyomást helyeztünk ellenfelünkre, azonban egy-egy gyors kontrából a Dunaújváros is veszélyeztetett – olvasható az Újpestet irányító Nebojsa Vignjevics értékelése az ujpestfc.hu-n. – Mindkét félidő egy-egyes döntetlennel zárult, amire azt mondhatom, hogy reális, bár a második félidő végére lelassult mindkét csapat játéka. A fiatalok is lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsanak, hogy ne veszítsék el a ritmust. Összességében elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, az edzőmérkőzés elérte célját.”

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Női vízilabda BL és Ek: a Dunaújváros otthon játssza a selejtezőit

Vízilabda
2025.07.28. 14:20
Ezek is érdekelhetik