DVSC: Olyan játékosra volt szükség, mint én – Coulibaly

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 13:37
A DVSC-Tevához visszatérő, a szezon végéig szóló szerződését – plusz egy éves opcióval – tegnap aláíró Adamo Coulibaly szerint a bajnokságban ötödik helyen álló debrecenieknek pont egy olyan típusú labdarúgóra volt szükségük, mint ő.

„Öröm ismét a régi társak között lenni, nem titkoltan azzal a céllal érkeztem a Lokiba, hogy játékommal újra a csúcsra segítsem a csapatot. Remélem, ehhez minél több góllal tudok hozzájárulni. Bár az ősszel nem játszottam mérkőzést, nem vagyok rossz állapotban, és hamarosan még jobb erőben leszek. Hogy mi a véleményem a jelenlegi DVSC-ről? Még mindig kiváló gárda, amelynek olyan játékosra volt szüksége, mint én, jómagam is vissza szerettem volna térni, úgyhogy most mindenki boldog. Reményeim szerint ez a jövőben is így lesz” – nyilatkozta Coulibaly Hajdú-bihari Naplónak.Coulibaly Hajdú-bihari Naplónak.

SZEZONBELI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Geoffrey Castillion (holland, Universitatea Cluj – Románia), Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kondás Kristóf (Kisvárda), Kovács Ádám (Soproni VSE)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Böszörményi Dániel (?), Kovács Ádám (?), Króner Martin (ZTE, kölcsön után végleg), Rene Mihelic (szlovén, érdeklődik utána a Hapoel Ra'anana – Izrael), Igor Morozov (észt, ?) Szécsi Gergő (kisvárdai kölcsön után Balmazújváros), Wittrédi Dávid (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 13 1 32–6 +26 40
2. Paksi FC 14 7 4 3 21–12 +9 25
3. Szombathelyi Haladás 14 6 6 2 12–10 +2 24
4. MTK Budapest 14 6 4 4 19–14 +5 22
5. DVSC-Teva 14 5 6 3 21–14 +7 21
6. Videoton FC 14 6 8 16–17 –1 18
7. Újpest FC 14 4 6 4 18–16 +2 18
8. Budapest Honvéd 14 4 5 5 16–18 –2 17
9. Diósgyőri VTK 14 4 3 7 15–25 –10 15
10. Puskás Akadémia FC 14 2 6 6 16–21 –5 12
11. Vasas FC 14 3 1 10 10–22 –12 10
12. Békéscsaba Előre 14 2 2 10 12–33 –21 8

 

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
11 órája

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
2025.05.06. 07:51

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23
Ezek is érdekelhetik