Paks: Bajner Bálint a csapattal edz, már gólt is szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 10:43
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Pakssal készül Bajner Bálint, akinek jelenleg nincs csapata. Úgy tudjuk, a legutóbb a Notts Countyt erősítő csatár szerződést is kaphat a tolnai együttestől.

Az NSO értesülései szerint Bajner a héten Pakson edz, és szerdán pályára lépett, sőt gólt is szerzett a Szigetszentmiklós elleni felkészülési mérkőzésen, míg a Vasas elleni múlt szombati bajnokit a helyszínen tekintette meg. a Szigetszentmiklós elleni felkészülési mérkőzésen, míg a Vasas elleni múlt szombati bajnokit a helyszínen tekintette meg.

Arról nincsenek információink, hogy a tárgyalások milyen stádiumban tartanak, de nincs kizárva, hogy Bajner hamarosan szerződést kap a paksiaktól, akik 11 forduló után a harmadik helyen állnak a bajnokságban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PAKSI FC
SZTK-ERIMA 4–2 (3–1)
Paks. V:
Botló
PAKS, 1. félidő:
Molnár P. – Vági, Rodenbücher, Gévay, Szabó J. – Kesztyűs B., Papp K. – Koltai, Bertus, Balázs Zs.– Bajner. 2. félidő: Molnár P.– Kulcsár D., Bagó, Asztalos, Vági (Pinczés) – Nagy R. (Rácz Zs.), Kesztyűs B. (Bognár D.) – Kesztyűs M., Simon M., Bor – Fröhlich.
SZIGETSZENTMIKLÓS, 1. félidő:
Sánta – Puskás G., Vágó, Póti, Hidvégi – Gulyás M., Domokos – Lévai, Hevesi-Tóth, Kollega – Vólent. 2. félidő: Sánta – Benkő-Biró, Kovács J., Bora, Hidvégi – Gulyás M., Domokos (Gyökér) – Polyák, Hevesi-Tóth (Tóth B.), Lévai – Szabó B.
G:
Balázs Zs., Bajner, Szabó J., Fröhlich, ill. Kollega, Lévai

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
13 órája

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
Tegnap, 11:20

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

MTK: két országból is bejelentkeztek Molnár Rajmundért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 12:54
Ezek is érdekelhetik