NB I: Simon megemelte kalapját az FTC-től öt gólt kapó csapata előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.31. 20:09
Könnyedén megverte a Ferencváros odahaza a Vasast a labdarúgó NB I 14. fordulójában, a zöld-fehérek meg sem álltak öt gólig, a vendégeknek csak a szépítésre futotta. Simon Antal, az angyalföldiek vezetőedzője ennek ellenére a második félidei eredménnyel elégedett volt, Thomas Doll pedig érthetően boldogan értékelt.

„Az első félidő második percében eldőlt, hogy az a hit, amire szükségünk lett volna, nem volt meg bennünk – mondta Simon Antal, a Vasas vezetőedzője. – Szinte minden bejött a Ferencvárosnak. A második félidőben azonban jól vizsgázott a csapat, szép gólt lőttünk, jobban játszottunk. Nyilván a Fradi a biztos győzelmének birtokában visszavett, de le a kalappal a csapat előtt a második játékrészben látottak miatt.” Simon Antal, a Vasas vezetőedzője. – Szinte minden bejött a Ferencvárosnak. A második félidőben azonban jól vizsgázott a csapat, szép gólt lőttünk, jobban játszottunk. Nyilván a Fradi a biztos győzelmének birtokában visszavett, de le a kalappal a csapat előtt a második játékrészben látottak miatt.”

„Örülök az eddig megszerzett pontoknak és a ma mutatott játéknak is – így Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Meg kell tanulnunk a mélyen védekező csapatokat feltörni. Ramíreznek és Dilavernek is sok területe volt a két szélen. Valami lehet a teában, amit a szünetben isznak a srácok… Megint rosszul kezdtük a második félidőt, de aztán ismét felpörögtünk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre. Hosszabb szünet jön a válogatott meccsek miatt, reméljük, hogy Magyarország kijut az Európa-bajnokságra.”

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
6 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
6 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
9 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
11 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
16 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik