MK: Horváth F. teadélutános focizgatást várt, mást kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.14. 17:29
Mint beszámoltunk róla, a Videoton 2–0-ra nyert Andráshidán a Magyar Kupa 3. fordulójában. A találkozó után Horváth Ferenc, a székesfehérváriak vezetőedzője nem volt maradéktalanul elégedett.

„Végig kontroll alatt tartottuk a meccset, de ennél azért valamivel jobb teljesítményre számítottam – mondta Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője a vidi.hu-nak. – Talán az eső miatt mondom, de azt láttam, hogy minden adva volt egy kellemes, teadélutános focizgatáshoz. Több agresszivitást vártam, ez kicsit hiányzott a csapatból, de a második félidőben azért már voltak ennek is jelei. Azt szeretném, hogy a jövőben éhes oroszlánként játsszon a csapat, erre nagyon nagy szükségünk lesz ahhoz, hogy hozzuk a meccseket. A célkitűzésünk továbbra sem változott a sorozattal kapcsolatban, meg szeretnénk nyerni a Magyar Kupát.”Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője a vidi.hu-nak. – Talán az eső miatt mondom, de azt láttam, hogy minden adva volt egy kellemes, teadélutános focizgatáshoz. Több agresszivitást vártam, ez kicsit hiányzott a csapatból, de a második félidőben azért már voltak ennek is jelei. Azt szeretném, hogy a jövőben éhes oroszlánként játsszon a csapat, erre nagyon nagy szükségünk lesz ahhoz, hogy hozzuk a meccseket. A célkitűzésünk továbbra sem változott a sorozattal kapcsolatban, meg szeretnénk nyerni a Magyar Kupát.”

„Így, a lefújás után még rossz érzések vannak bennem, hiszen sportemberek vagyunk, nem szeretünk kikapni, ugyanakkor szerintem holnap már inkább a pozitív dolgok kerülnek elő a mérkőzéssel kapcsolatban – értékelt Dobos Sándor, a hazaiak vezetőedzője. – Nem vett minket félvállról a Vidi, itt volt a teljes keret, ezért külön is örülök, hogy még szervezettebben játszott a csapatom, mint a bajnokikon. Biztos, hogy benne marad az élmény a fiúkban, válogatott játékosok ellen léphettek pályára, remélem, a mai tapasztalatok hosszú távon is segíteni tudják a szereplésünket.”

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47
Ezek is érdekelhetik