DVSC: „Véget ért a hátsérülés, játékra alkalmas vagyok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 13:17
Teljesen felépült a sérüléséből, így már százszázalékos állapotban van Kulcsár Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC támadója.

Kulcsár Tamás egy ideig sérüléssel bajlódott, azonban az elmúlt két bajnoki mérkőzésen csereként pályára tudott lépni, sőt, a Vasas ellen győztes gólt szerzett.

„Most már azt mondhatom, véget ért a hátsérülés, játékra alkalmasnak érzem magam, hiszen azért elég sok idő eltelt azóta, hogy elkezdtem a csapattal edzeni – mondta Kulcsár Tamás a dvsc.hu-nak, nyilatkozta az együttes utóbbi időben nyújtott teljesítményéről is beszélt. – Jó szériában vagyunk, hiszen az elmúlt három mérkőzésen hét pontot szereztünk. Tény, nem úgy indult a szezon, ahogy szerettük volna, de folyamatosan igyekszünk javítani, és az a cél, hogy ezt a sorozatot továbbvigyük.”

Ehhez szombaton le kellene győzniük az Újpestet a Nagyerdei Stadionban. Kulcsár Tamás szerint az Újpest jól felkészült gárda, még ha az eredményei nem is ezt mutatják.

„Többször hangsúlyoztam, hogy a tizenkét csapatos bajnokság sokkal kiélezettebb, mint a korábbiak. Később derül ki, jó döntés volt-e vagy nem. Emellett vannak szabályok (külföldiekre és fiatalokra vonatkozóak), amelyeket az egyik klub betart, a másik nem. Az Újpest azok közé tartozik, amelyek nem tartják be. Ott arra törekednek, hogy a legjobb csapatukkal álljanak fel, és nyerjenek.”

„Mi megpróbálunk belőlük a lehető legjobban felkészülni, és hazai pályán legyőzni őket. Csalóka a teljesítményük, az elmúlt időszakban nem azt az arcukat mutatták, amit előtte láttam tőlük. Úgy gondolom, jól felkészült együttes, remek játékosállománnyal, de most nem a legjobb periódusban van, és remélem, ez így marad ellenünk is.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
8 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
23 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik