Újpest–FTC: A kulimunka jutott nekem – mondta a duplázó Böde

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.12. 23:29
Böde Dániel két góljával nyert a Ferencváros az Újpest otthonában az NB I 8. fordulójában (2–1), a vendégek egygólos hátrányból fordítottak. A bajnoki szezonban immár tíz gólnál járó támadó az M4-nek elmondta: nem izgult a kimaradt helyzeteik miatt.

„Voltak kimaradt helyzeteink, de nem bosszankodtam annyira – mondta a találkozó főszereplője, Böde Dániel. – Gera Zoli beadásánál sem tudtam volna jobban megrúgni a labdát, talán kicsit magasan érkezett a beadás. Végig brusztolnom kellett a védőkkel, ma úgymond a kulimunka jutott nekem, de hál' Istennek a végén volt két jó beadás, amire sikerült jól érkeznem. Annak köszönhetjük a győzelmet, hogy mindenáron nyerni akartunk, egy egy után is mentünk előre. Az elején szerencsétlen gólt kaptunk, rögtön egy pontrúgásnál bealudtunk, de utána végig tettük a dolgunkat.”
Böde Dániel. – Gera Zoli beadásánál sem tudtam volna jobban megrúgni a labdát, talán kicsit magasan érkezett a beadás. Végig brusztolnom kellett a védőkkel, ma úgymond a kulimunka jutott nekem, de hál' Istennek a végén volt két jó beadás, amire sikerült jól érkeznem. Annak köszönhetjük a győzelmet, hogy mindenáron nyerni akartunk, egy egy után is mentünk előre. Az elején szerencsétlen gólt kaptunk, rögtön egy pontrúgásnál bealudtunk, de utána végig tettük a dolgunkat.”

Legfrissebb hírek

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
18 órája

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
19 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15
Ezek is érdekelhetik