Újpest: a kapus szinte kupával a kézben kapott gólt a Fraditól

Vágólapra másolva!
2015.09.05. 20:54
Az Újpest labdarúgócsapatának hivatalos honlapja a Ferencváros elleni derbi előtt feleleveníti pár lila-fehér játékos és szakember emlékeit a nagy rangadóról.

„Sajnos nekem nincsenek igazán jó élményeim a Fradi elleni meccsekről, és akkor még finoman fogalmaztam… 1988 nyarán kerültem az Újpesthez, és rövid megszakítással 1992 nyaráig védtem ott. Ezalatt a négy év alatt ugyebár nyolc derbit rendeztek, és a nyolc meccsből bizony egyet sem tudtunk megnyerni. Sőt, az első három évben még gólt sem szereztünk. Ami még eszembe jut, és nagyon kettős érzés: 1990 augusztusában éppen az Újpest–Fradi előtt kaptam meg az előző szezon legjobb kapusának járó díjat, és aztán sokáig azzal cukkoltak a fradisták, hogy még le sem tettem a kupát, már egy–nulla volt oda. A vége egyébként öt–nulla lett. Na, azt jó lenne elfelejteni” – emlékezett az egykori nagyszerű kapus, Brockhauser István, aki jelenleg az MTK kapusedzője.Brockhauser István, aki jelenleg az MTK kapusedzője.

 

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
5 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
10 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik