DVSC: ezért kellett elmennie Mihelicnek és Morozovnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.03. 09:13
A távozó Rene Mihelic és Igor Morozov helyett a fiatalokra számít a DVSC-Teva szakmai stábja. Legalábbis Kondás Elemér vezetőedző szerint ez volt az egyik oka, hogy megváltak a két légióstól.

„Igazából egyikük sem harcolt ki stabil csapattagságot – mondta a Nemzeti Sportnak Kondás Elemér. – A középpályás Rene Mihelicnek adódtak jobb periódusai, de sérülése után nem tudta elérni a kívánt szintet. A védő, Igor Morozov is keveset játszott, ráadásul egyikük esetében sem szabad elfelejteni, hogy külföldiek, helyükre fiatalok kerülhetnek, így pedig szem előtt tartjuk az MLSZ törekvését, miszerint minél több magyar gyerek kapjon lehetőséget. A védelemben két tehetségünkre is számíthatunk, így Szatmári Csabára és Szilvási Péterre.”Kondás Elemér. – A középpályás Rene Mihelicnek adódtak jobb periódusai, de sérülése után nem tudta elérni a kívánt szintet. A védő, Igor Morozov is keveset játszott, ráadásul egyikük esetében sem szabad elfelejteni, hogy külföldiek, helyükre fiatalok kerülhetnek, így pedig szem előtt tartjuk az MLSZ törekvését, miszerint minél több magyar gyerek kapjon lehetőséget. A védelemben két tehetségünkre is számíthatunk, így Szatmári Csabára és Szilvási Péterre.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Geoffrey Castillion (holland, Universitatea Cluj – Románia), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kondás Kristóf (Kisvárda), Kovács Ádám (Soproni VSE)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország, szabadon igazolható)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Böszörményi Dániel (?), Kovács Ádám (?), Króner Martin (ZTE, kölcsön után végleg), Rene Mihelic (szlovén, érdeklődik utána a Hapoel Ra'anana – Izrael), Igor Morozov (észt, ?), Szécsi Gergő (kisvárdai kölcsön után Balmazújváros), Wittrédi Dávid (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Verpecz István (Békéscsaba)
Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
17 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
18 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
22 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik