Békéscsaba: első számú kapus volt Debrecenben, lilára válthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.02. 08:24
Verpecz István is Békéscsabán folytathatja a pályafutását, a debreceni labdarúgó lehetséges érkezéséről Zoran Szpisljak, az NB I-ben újoncként jelenleg sereghajtó csapat vezetőedzője számolt be a Nemzeti Sportnak.

„Ha minden jól megy, a Debrecen kapusa, Verpecz István is minket erősít a jövőben – mondta Zoran Szpisljak, a csabaiak szakvezetője. – Verpecz István megmutatta a Lokiban, hogy képes jól védeni, sajnos jelenleg sérüléssel bajlódik, de hamarosan újra százszázalékos állapotba kerülhet.”

A szakember megerősítette, hogy Vadász Viktor esetében – aki jobb oldali és belső hátvédként is bevethető – szintén közel a megállapodás. Vaskó Tamás ügyével kapcsolatban a dunaujvaros.com és a dpase.hu klubhonlap már múlt időben fogalmaz, és válogatottban is megfordult belső védőt egyértelműen békéscsabai játékosnak tekinti.

A Békéscsaba hét bajnokin tizenhét gólt kapott az NB I-ben, Zoran Szpisljak ezért értelemszerűen a védelmét igyekszik megerősíteni, méghozzá élvonalbeli rutinnal felvértezett játékosokkal.

A csabaiak legközelebb szombaton lépnek pályára, 11 órakor a Poli Timisoara ellen játszanak Nagyváradon felkészülési mérkőzést – hogy játszik-e Vaskó Tamás vagy Vadász Viktor, egyelőre kérdéses.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők: Bényei Balázs (DVSC, kölcsön után végleg), Ezequiel Calvente (spanyol, Penafiel – Portugália, szabadon igazolhatóként), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia), Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, PAFC), Lubos Ilizi (szlovák, 1. SC Znojmo – Csehország), Georgi Korudzsiev (bolgár, FK Haszkovo – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (KTE, szabadon igazolhatóként), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolhatóként – még nem rendelkezik érvényes szerződéssel), Oláh László (Vasas, szabadon igazolhatóként), Thomas Piermayr (osztrák, FK Minszk – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként) Bratiszlav Punosevac (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Aleksz Svedjuk (ukrán, szabadon igazolható), Szalai Dániel (KTE, szabadon igazolható), Vaskó Tamás (Dunaújváros PASE),
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Vadász Viktor (szabadon igazolható, legutóbb Újpest), Verpecz István (DVSC-Teva)
Távozók: Balázs Richárd (Szigetszentmiklós), Balogh Miklós (Szeged 2011), Berki Péter (szabadon igazolható), Király Patrik (Szeged 2011), Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként), Prasler Thomas Michel (Vác), Tölgyesi Viktor (Felsőtárkány FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Balogh Milán (Gyulai TFC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vólent Roland (Honvéd, onnan Szigetszentmiklós, kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
3 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
5 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik