Vidi: Suljic vételárából 75 ezer euró megy Szarajevóba – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.31. 23:02
Bosznia-Hercegovinában úgy tudják, hogy Amir Suljic eladása után 75 ezer euró kerül volt bosnyák klubjához, az FK Sarajevóhoz. A 23 éves szélsőt pénteken vásárolta ki a Videoton élő szerződéséből. Egybehangzó sajtóhírek szerint a fehérváriak 500 ezer eurót fizettek az újpestieknek.

Suljic 2010–2013 között volt a szarajevóiak játékosa, akik 120 ezer euróért adták őt el a lila-fehéreknek. A bosnyák támadó 50 újpesti meccsén négyszer volt eredményes, de adott tizenkilenc gólpasszt. A lendületes, jól cselező futballistának több ajánlata volt a nyáron, a fehérváriak végül sprintbefutóval győztek. Suljic átigazolását három nappal ezelőtt jelentette be a Videoton, amelyben a DVSC-Teva elleni győztes (1–0) bajnokin csereként már be is mutatkozott.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik