Videoton: Burcsa és Casoni is távozhat, Pető tart edzést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 14:35
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint várhatóan Burcsa Győző klubigazgatónak és Bernard Casoninak is távoznia kell a Videotontól.

A hivatalos bejelentés ugyan még várat magára, de több forrásból is úgy értesültünk, hogy a Videoton labdarúgócsapata hamarosan elköszön Burcsa Győző klubigazgatótól és a nyáron az ő kérésére szerződtetett francia vezetőedzőtől, Bernard Casonitól.Burcsa Győző klubigazgatótól és a nyáron az ő kérésére szerződtetett francia vezetőedzőtől, Bernard Casonitól.

A klub már a Vasas elleni szombati 2–1-es vereség másnapján értékelte a történteket, most már a lehetséges utódokkal folynak az egyeztetések. A Videoton ma délutáni edzését valószínűleg már Pető Tamás, Casoni másodedzője tartja.

Casonival az NB I-ben öt forduló alatt négy vereséget szenvedett a csapat, és a fehérorosz BATE ellen elbukott a BL-selejtezőben is. Az Európa-ligában azonban még javíthat – csütörtökön a lengyel Lech otthonában lép pályára a playoffkör első felvonásán Poznanban.

Legfrissebb hírek

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16
Ezek is érdekelhetik