Újpest: „A szurkolók nélkül az egy pont sem lett volna meg”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.15. 21:29
Az Újpest hazai pályán jó hangulatú mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a labdarúgó NB I ötödik fordulójában. A lila-fehérek vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a mérkőzést követően a klubja hivatalos honlapjának adott értékelésében elmondta, csapatára nem az a játék jellemző, amit szombaton mutatott.



„Először is gratulálok a Honvédnak, hiszen remekül játszott. A saját csapatomról ugyanezt nem mondhatom el. Nem ez a játék jellemző ránk. Úgy tűnt, mintha már a mérkőzés előtt eldöntöttük volna, hogy nem akarunk nyerni, és meg akarjuk ölni a saját futballunkat. Az ellenkezőjét nyújtottuk a saját játékunknak, sok volt a villogás, az egyénieskedés, és kevés a győzelemre törő küzdeni akarás. Beszéltünk erről a játékosokkal, de úgy tűnt, sokan mégis a saját igazukról akartak meggyőzni. Jó lecke volt ez számunkra, ám a mai nem az a csapat volt, amely pályára szokott lépni. A szurkolók az utolsó pillanatig velünk voltak, nem adták fel. Értük kell játszanunk, mert nélkülük az egy pont sem lett volna meg” – mondta Vignjevics az ujpestfc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik