Vidi, FTC, MTK, DVSC – ezért szerepelt le a magyar elit Európában

MÉG CSAK NEM IS VOLT KIMONDOTT CÉL A CSOPORTKÖR – A MOTIVÁCIÓ HIÁNYA

A magyar klubfutball eljutott odáig, hogy most már ki sem merjük mondani, hogy megcélozzuk a csoportkört valamelyik nemzetközi kupában. Pedig néhány éve még Debrecenben vagy éppen a Videotonnál is bátran beszéltek arról, hogy a csoportkörbe jutás a cél.

Most mindenki a „minél tovább szeretnénk jutni” sablonra állt rá, és persze előszeretettel takarózunk már jó előre a sorsolással is: „ha a sorsolásnál szerencsések leszünk…”

Nos, az idén szerencsések voltunk! A mieinket búcsúztató Vojvodina (MTK), Zeljeznicar (FTC), Rosenborg (DVSC), BATE, illetve Lech Poznan (Videoton) sorból egyik együttes sem a verhetetlen európai sztárcsapat kategóriáját képviseli. Jó, persze nem könnyű ellenfelek (nekünk senki sem az), de amikor a walesi bajnok TNS a rendes játékidőben nyerne az aktuális magyar aranyérmes otthonában (a Vidi csak hosszabbításban kaparta ki a továbbjutást), a jóval kisebb költségvetésű Zeljeznicar pedig oda-vissza megveri az új szezonban itthon még százszázalékos Fradit, akkor az az érzése támad az embernek, hogy jöhet itt bárki…

A legnagyobb probléma, hogy egyik magyar csapaton sem éreztük, hogy vért izzadna a továbbjutásért. Amúgy minek is izzadjon?

A kelet-közép-európai térség csapatainál gyakran arról szólnak a hírek, hogy a nemzetközi szereplés, a csoportkörbe jutás a klub egész szezonját meghatározhatja, játékosok jövőjét befolyásolhatja, hiszen az előre eltervezett költségvetés jelentős hányadát képezi a nemzetközi kupaszereplés után járó összeg. Ez csoportkör esetén 2.4 millió eurót, átszámítva mintegy 750 millió forintot jelenthet. A honi kluboknak azonban e nélkül sem kell aggódniuk működésük szinten tartása miatt, hiszen a szerencsejáték- és tévés pénzekből így is egy és kétmillió euró közötti összeget kapnak az MLSZ-től. Ez pedig, kiegészítve olyan egyéb forrásokkal, mint például az utánpótlásra fordítható TAO-s pénzek, illetve szponzorációs bevételek, bőven fedezi az NB I-es szerepléshez szükséges költségeket. Vagyis, szarajevói égés ide, poznani zakó oda, itthon minden folytatódhat úgy, ahogy eddig.

És még a „légiósszabály” miatt sem kell aggódniuk kupacsapatainknak. Hiába búcsúzott ugyanis az MTK már az NB I-es rajt előtt az Európa-ligától, a hazai bajnokságban a kék-fehéreknek a teljes szezonban lehetőségük van egy meccsen öt légióst szerepeltetni – a nem kupaindulók három légiósával szemben –, anélkül, hogy csökkenne az MLSZ-től érkező pénzük.

A szabály ugyanis csak a kupaszereplők előnyeiről rendelkezik, elvárásokat nem fogalmaz meg velük szemben. Vagyis még azzal a minimális eszközzel sem próbál motiválni az MLSZ, hogy a kupaszereplésből fakadó előnyt a „légiósszabályban” bizonyos nemzetközi eredményhez köti.

ERŐSÍTÉS HELYETT GYENGÜLÉS A VIDINÉL, NEM ERRŐL VOLT SZÓ A FRADINÁL – ÁTIGAZOLÁSPOLITIKA

Sajnos mindegyik kupaszereplőnk esetében kijelenthető, érdemben nem tudtak erősíteni a BL- illetve El-selejtezők előtt a tavaszi keretükhöz képest. Sőt, a Videoton egyértelműen gyengült néhány alapember, például Nikolics Nemanja vagy Stopira távozásával. Pedig a télen még úgy tűnt, a fehérváriak jó előre felkészülnek a nemzetközi szereplésre, csakhogy a Rémi Maréval, Kees Luijckx, Mirko Ivanovszki trióval nem jobb, hanem inkább rosszabb lett a Vidi…

A Fradival kapcsolatban is bizakodhattunk, amikor a klub már az előző szezon közben bejelentette első szerzeményét, a rutinos, válogatott Leandrót, majd végleg megszerezte Cristian Ramírezt a Düsseldorftól, s még az El-szereplés megkezdése előtt érkezett a szlovák válogatott Stanislav Sesták és a paksi kulcsember, Haraszti Zsolt.

Csakhogy arról szó sem volt, hogy közben távozik a védelem oszlopa, David Mateos, így Leandrónak kényszerposzton kell játszania. Vagy hogy korábbi sérülése miatt Sesták még nincs a legjobb állapotban, de sok idő nem volt az építgetésére, így rögtön nagyon éles szituációban, a Zeljeznicar ellen 0–0-nál, a szünetben beállva kellett debütálnia – előtte még felkészülési mérkőzésen sem játszott.

Az is megérne egy misét, hogyan mert belemenni a Fradi egyetlen (a Debrecen elleni) edzőmeccsel a háta mögött a nemzetközi kupaküzdelmekbe, úgy, hogy azon a találkozón az újak közül senki sem játszott. Haraszti hiába érkezett időben és szerzett gólt a Go Ahead Eagles ellen, a később igazolt, ugyancsak támadó középpályás Radó András szerződtetése óta mindössze két percet játszott. Ugyanakkor az El-ben a szombathelyi reménység sem tudott segíteni, hiába állt be a Zeljeznicar elleni idegenbeli meccsen Varga Roland helyére még az első félidő lefújása előtt.

Az MTK hiába igazolta a középpályára, illetve a támadósorba Marek Strestíket, Szatmári Lórándot és Varga Szabolcsot, a Vojvodina ellen egyértelműen hiányzott a csapatból a távozó Csiki Norbert és Pölöskei Zsolt. A DVSC-nél pedig Horváth Zsolt és Geoffrey Castillion sem tudott eleget hozzátenni a csapat El-szerepléséhez, még úgy sem, hogy utóbbi a négy meccsén három gólt szerzett. A Loki kapcsán azért jegyezzük meg, hogy legalább volt egy emlékezetes, jó mérkőzése a csapatnak a Skonto Riga ellen, csak hát a Rosenborg elleni kettős vereség könnyedén feledteti azt a 9–2-es győzelmet.

LÁSZLÓ CSABA HÚZÁSAI UGYANÚGY NEM JÖTTEK BE, MINT DOLL CSERÉI – AZ EDZŐK SEM TUDTAK HOZZÁTENNI A SZEREPLÉSHEZ

László Csaba alighanem szerette volna meglepni a Vojvodina edzőjét azzal, hogy a néhány nappal korábban igazolt, az El-keretbe utólag benevezett Marek Strestíket a kezdőcsapatba állítja az első meccsen, de talán még őt is meglepte, hogy a cseh támadó mennyire nem tud hozzátenni semmit a csapatjátékhoz, ezért a szünetben le is cserélte. A lefújást követően aztán kénytelen kelletlen beismerte a vezetőedző, hogy a Strestík helyére beküldött, a nyáron az NB III-as Kisvárdától visszatérő Myke Bouard Ramos még annyit sem csinált, mint lecserélt társa.

A szerbiai visszavágón nyújtott teljesítmény láttán – egy technikai hiba következtében – még az MTK hivatalos Facebook-oldala is László Csabát bírálta, és visszasírta elődjét, Garami Józsefet.

Thomas Doll a Zeljeznicar elleni, viszonylag jó játékot hozó első félidő után olyan mértékben felforgatta csapatát a szünetben – Ramírez sérülése után némileg kényszerből –, hogy a második félidőben nyoma sem volt a korábbi lendületnek. Hiányoztak Roland Lamah szélső elfutásai, miután edzője középre vezényelte őt (Sesták állt be a szélre), míg a balhátvédbe visszavezényelt Somália a bosnyákok győztes góljánál hibázott, róla pattant a labda a gólszerző elé. A boszniai visszavágón Doll is tehetetlenül nézte csapata vergődését.

A Videotonnál nyáron szerencsét próbáló Bernard Casoni mester egy felettébb érdekes cserével hívta fel magára a figyelmet, amikor Boriszovban, fehérorosz továbbjutást jelentő állásnál (0–0) lecserélte az első fordulóban két gólt szerző támadót – a TNS ellen ő lőtte tovább a csapatot –, Gyurcsó Ádámot (akit a védekező középpályás Pátkai Máté váltott). Igaz, ekkor Luijckx kiállítása miatt már emberhátrányban játszott a Vidi. Na, de egyáltalán miért az a holland kezdett ezen a sorsdöntő meccsen, aki korábban még egyáltalán nem tudta bizonyítani, hogy helye lenne a Videotonban, legutóbb a Lech ellen is csetlett-botlott, és ismét a kezdőcsapat tagjaként…

IDEGENBE MENNI FÁJ – RIASZTÓ MÉRLEG

A 2015–2016-os kupaidényben a magyar csapatok mindegyike negatív mérleggel zárt, tehát a hazai mérlegről sem lehet sok jót és szépet írni. Az idegenbeli viszont kimondottan riasztó.

A legutóbbi tíz kupaszezon egyikében sem tudtak a magyar együttesek együttvéve három idegenbeli mérkőzésnél többet nyerni – volt szezon, amely során vendégként nyeretlenül zártak. A DVSC – amely az említett időszakban a legeredményesebb magyar kupacsapat volt – jelenleg tizenhárom mérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi sorozatban van.

Márpedig az idegenbeli szereplés javítása nélkül javulásra sincs esély. Ha felidézzük az utóbbi évek három csoportkörös szereplését, mindegyik kivívásához több idegenbeli jó eredmény kellett. 2012-ben a Videoton úgy vívta ki az El-csoportkört, hogy otthon sem a Slovan Bratislavát, sem a Trabzonsport nem tudta megverni, de idegenben szerzett góllal, illetve tizenegyesekkel továbbment, a Gentet pedig a hazai 1–0 után elgázolta Belgiumban (3–0). Azaz: úgy jutott el a főtáblára, hogy idegenben pozitív volt a mérlege! Jegyezzük itt meg: hasonlóan szervezett csapatvédekezést, mint Paulo Sousa gárdájáé, azóta sem láttunk nemzetközi színtéren magyar klubtól.

2010-ben a DVSC a BL-selejtezőből ugyan kiesett, de az El rájátszáskörében kettős győzelemmel verte ki a bolgár Litekszet, idegenbeli sikerrel biztosította a főtáblát. Mérlege vendégként nem volt negatív a kvalifikáció során (1–1–1).

A DVSC BL-csoportkörös, 2009-es csapata kétszer is nyert vendégként a kvalifikáció során: először Tallinnban a Levadia, majd a rájátszásban a Levszki Szófia ellen. A debreceniek idegenbeli mérlege szintén pozitív volt a selejtezőben (2–0–1, az egyetlen vereség a Kalmar ellen csúszott be).

A fentiekhez sokat már nem tudunk hozzátenni, a statisztikák és maguk a mérkőzések minden szónál többet mondanak. Azt azonban még érdemes összefoglalni, hogyan jutott az előző szezonban erőtől duzzadó, szervezett, magyar mércével mérve jó futballt játszó, bajnokságot nyerő Videoton oda ahova, hogyan vált néhány hónap alatt egy teljesen széteső, ötlettelenül és látszólag motiválatlanul játszó társasággá. Sajnos a Vidi példája is hű tükre a magyar viszonyoknak.