DVSC: Kondás Elemér bocsánatot kért a szurkolóktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.31. 13:16
null
Kondás Elemér a Haladás elleni mérkőzésen (Fotó: Kallus György)
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője eddig kitért a szurkolókkal való viszonyát firtató kérdések elől, azonban hétfő délelőtt a Debrecen Városi Televízió kamerája előtt azt kérte, ne haragudjanak rá.

„Én úgy gondolom, hogy mindenkinek megadtam és megadom a tiszteletet, amit visszafelé is elvárok természetesen. Amit mondtam, szerintem nem volt abban semmi sértő, nem is állt szándékomban megsérteni senkit, szó sincs erről, hogy akarattal valakit megsértettem volna. Ha valaki mégis ezt sértésnek vette volna, őt arra kérem, hogy ne haragudjon” – mondta Kondás Elemér, akinek teljes nyilatkozatát hétfő este sugározza a Debrecen Televízió a Hajrá! című sportműsorában.

A DVSC vezetőedzője a Haladás ellen hazai pályán elveszített bajnoki mérkőzés utáni nyilatkozatával haragította magára a drukkereket.

„A szurkoló olyan, amilyen, láttunk már olyat is, akinek teljesen mindegy, hogy mi történik, szurkol a saját csapatának, de tudjuk, hogy itt nem ez a trendi. Itt, ha jól játszol, az természetes, ha nem játszol jól, akkor meg gyenge vagy” – többek között ezt mondta Kondás Elemér.

A nyilatkozatot nem vették jó néven a debreceni ultrák: egy héttel később, a diósgyőri bajnoki mérkőzésen hatalmas nézőtéri molinón vágtak vissza.

Kondást azóta többször kérdezték a szurkolókkal való viszonyáról, de mindeddig kitért a válaszadás elől – például a NSO TV kamerája előtt is.

Legfrissebb hírek

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
4 órája

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
6 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 08:12

DVSC: venezuelai válogatott védő érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 09:40
Ezek is érdekelhetik