Haladás: az új szerzemény állítja, tud ennél jobban focizni

Vágólapra másolva!
2015.07.21. 15:53
Gosztonyi András, a Szombathelyi Haladás nyáron szerződtetett futballistája állítja, tud jobban futballozni annál, mint a Ferencvárostól elszenvedett 2–0-s vereség alkalmával mutatott.

Gosztonyi kezdőként 76 percet töltött a pályán a vasárnapi meccsen. A futballista a meccs hetében vírusos megbetegedés miatt a hétfői, keddi és szerdai edzést is kihagyta, azaz nem a legjobb erőállapotban szerepelt a fővárosi zöld-fehérek ellen.

„Miután elvállaltam a játékot, utólag már semmit sem foghatok a betegségemre – mondta Gosztonyi András a haladas.hu-nak. – Az FTC ellen jó lett volna pontot, pontokat szerezni, de mindenki tudja, nekünk nem feltétlen a bajnokesélyes Fradit kell megvernünk. Annak ellenére sem vallottunk szégyent, hogy kikaptunk, de a folytatásban még többet kell tennünk a sikerért.”

„Biztató, hogy akadtak a meccsnek olyan periódusai ahol domináltunk, viszont voltak olyan időszakok, amikor az FTC volt jobb. Hiszem, hogy hétvégén a Videoton ellen még jobbak leszünk, még egyet lépünk előre. Ami engem illet, amikor Szombathelyre kerültem az első hétben hotelben laktam, közben lakást kerestem, és miután találtam, pakoltam, költözködtem. Szóval meglehetősen rumlis volt az első időszak, szerencsére most már minden rendben, és a párom is itt van – így azért könnyebb.”

„A játékosok közé könnyen beilleszkedtem, jó közösségbe kerültem. A Haladás azonban más stílusban futballozik, mint korábbi klubjaim, és miután rövid ideje edzek a csapattal, ezt még szoknom kell. Azt is, hogy nem a bal oldalon, vagy az ék mögött, azaz a kedvenc posztjaim egyikén szerepelek, hanem jobb oldali középpályásként. Persze nincs ezzel semmi gond, ott játszom, ahová az edzőm éppen állít. Az FTC elleni teljesítményemnél tudok jobban is futballozni, ezt már szombaton, a Videoton ellen szeretném bebizonyítani.”

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
7 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
12 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik