FTC: az argentint többen is vinnék - kevés az esély

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 11:20
null
Gastón Sauro legutóbb a Cataniában játszott, és szívesen maradna is Olaszországban (Fotó: archív)
Olasz sajtóhírek szerint nem csak a Ferencváros érdeklődik a legutóbb kölcsönben a Cataniában játszó argentin védő, Gastón Sauro iránt, ami csökkenti a magyar klub esélyeit.

 

A tuttocalciocatania.com cikke szerint Gastón Sauro szívesen maradna Olaszországban azt követően, hogy az előző idényben kölcsönjátékosként 27 meccsen lépett pályára az olasz másodosztályú Cataniában, csakhogy a Basel futballistájának több kérője is van, és ez megnehezíti a szerződtetését.

Ez az írás is megerősíti azt a pénteki hírt, mely szerint a Ferencváros is a kérők között van, ugyanakkor két másik svájci élvonalbeli csapatot is említenek, a Luganót és a St. Gallent, valamint több olyan kérője is lehet, például Olaszországból, akiknek a neve még nem került nyilvánosságra.

Svájci forrásból ugyanakkor úgy értesültünk, hogy a Ferencváros és a Basel között már tavasszal megkezdődtek az egyeztetések, és jó eséllyel egy kölcsönszerződés jöhetne szóba, de nagy kérdés, Sauro szívesen jönne-e éppen az NB I-be, amikor erősebb bajnokságokból is érdeklődnek iránta.

Ezért jelen pillanatban kevés esély mutatkozik a magyarországi folytatásra. A Ferencváros vonzerejét persze jelentősen növelné, ha eljutna az Európa-liga csoportköréig Thomas Doll csapata, viszont nem tudni, Sauro vár-e addig...

Sauro 2012-ben igazolt a Boca Juniorstól a Baselhez, ám 34 bajnoki után kölcsönadták, és a jelek szerint továbbra sem számolnak vele, pedig 2016-ig még él a szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország), Gastón Sauro (argentin, FC Basel – Svájc)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár),

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Paks),
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
57 perce

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
1 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
3 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
4 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
4 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
6 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
7 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
14 órája
Ezek is érdekelhetik