DVSC: „Kénytelenek voltunk néha keményebben fogalmazni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 09:31
A Debreceni Városi Televízió interjút készített Papp László polgármesterrel, akit egyebek mellett a DVSC-Teváról is kérdeztek. A városvezető úgy fogalmazott: a DVSC messze a leghatékonyabban működő labdarúgóklub Magyarországon.

„Teljesen elégedett vagyok, azokat a garanciákat, melyekért szót emeltünk a tárgyalássorozat elején, sikerült elérnünk” – idézi a dehir.hu a polgármestert a megállapodásról, amelyet két hétig tartó tárgyalások után a napokban hoztak tető alá Szima Gáborral, a klub főtulajdonosával. dehir.hu a polgármestert a megállapodásról, amelyet két hétig tartó tárgyalások után a napokban hoztak tető alá Szima Gáborral, a klub főtulajdonosával.

Mint ismert: a Szima Gábor kaszinócégeinek nyeresége utáni osztalékból negyven százalék jár majd a DVSC Futballszervező Zrt-nek, ugyanakkor a város erősítette pozícióját a cégben, így az önkormányzat „az igazgatóságban a konszenzusra törekedve tudja érvényesíteni az elképzeléseit”.

A polgármester szerint fontos, hogy a városvezetés és a többségi tulajdonost képviselő Szima Gábor továbbra is jól tudjanak együttműködni.

„A DVSC érdekét tartottuk szem előtt, ennek érdekében voltunk kénytelenek néha keményebben fogalmazni, de a vége a lényeg, megegyezés van, konszenzus van, és most már a mögöttünk lévő időszakkal nem foglalkozunk. Abban vagyunk érdekeltek, hogy minél sikeresebb legyen a Loki” – fogalmazott Papp László.

A polgármester szólt arról, hogy több magyar klub nagyobb költségvetéssel dolgozik, mint a debreceni, ha azonban a rendelkezésre álló forrásokat összevetjük az elért eredményekkel, „messze a leghatékonyabban működő klub” a DVSC, amiben Szima Gábornak óriási a szerepe.

A polgármester úgy véli, tavaly sikerült a gazdasági fejlődés alapjait megteremteni a DVSC kaszinós cégekbe történő bevonásával. Ő úgy látja, a 2015-ös év egy konszolidációs időszak lesz.

„A gazdasági alapok megerősítése nagyon fontos, mint ahogy az is, amit Szima Gábor elnök úr mondott, azaz sohase nyújtózkodjunk tovább, mint ameddig a takarónk ér, mert a jövőt nagyon könnyű felélni” – tette hozzá.

Papp László kérdésre elmondta, hogy a Loki „egyértelműen” erősítésre szorul, szerinte lesznek még további igazolások, és úgy véli, a Debreceni Labdarúgó Akadémiában nevelkedő fiatalokra is lehet építeni.

A városvezető abban bízik, hogy egy valóban támadó szellemű, élvezhető játékot nyújtó Lokit láthat majd a szurkolótábor, olyat, amilyet öt-hat évvel ezelőtt. Szurkolóként úgy látja, az elmúlt időszakban, még a bajnoki cím ellenére is „kicsit szürke volt a DVSC, s csak ritkán csillant meg a régi Loki”.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
13 órája

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38
Ezek is érdekelhetik