Békéscsaba: érkezik a KTE-vel szerződést bontó szélső

Vágólapra másolva!
2015.07.23. 11:56
A Nemzeti Sport Online értesülésének megfelelően a labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsabában folytatja a pályafutását Szalai Dániel, a Kecskemét saját nevelésű futballistája.

A 19 éves támadóval az NB I-ből licencproblémák miatt búcsúzó KTE csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott, így minden akadály elhárult a klubváltás elől – tudatta a kecskemetite.hu.

A villámgyors szélső Kecskeméten járta végig az utánpótláscsapatokat, majd 2014 tavaszán mutatkozott be az élvonalban, ahol tíz alkalommal kapott lehetőséget Bekő Balázstól – tette hozzá a kecskemétiek honlapja.

A villámgyors szélső Kecskeméten járta végig az utánpótláscsapatokat, majd 2014 tavaszán mutatkozott be az élvonalban, ahol tíz alkalommal kapott lehetőséget Bekő Balázstól – tette hozzá a kecskemétiek honlapja.

Úgy tudjuk, Szalai mellett a korábbi kiszemeltek közül a spanyol Clemente és az olasz Andrea Mancini is még Békéscsabán edzett a napokban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők: Bényei Balázs (DVSC, kölcsön után végleg), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia), Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, PAFC), Lubos Ilizi (szlovák, 1. SC Znojmo – Csehország), Georgi Korudzsiev (bolgár, FK Haszkovo – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Laczkó Zsolt (KTE, szabadon igazolhatóként), Oláh László (Vasas, szabadon igazolhatóként), Bratiszlav Punosevac (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szalai Dániel (KTE, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Clemente (spanyol, szabadon igazolható, próbajátékos), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Balázs Richárd (szabadon igazolható), Balogh Miklós (Szeged 2011), Balogh Milán (szabadon igazolható), Király Patrik (Szeged 2011), Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként), Prasler Thomas (szabadon igazolható), Tölgyesi Viktor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kertész Tamás (DVSC, ?), Vólent Roland (Honvéd – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
22 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01
Ezek is érdekelhetik