Videoton: „Voltak érdeklődések, de nincs konkrétum”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.15. 21:38
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton támadója, Dinko Trebotic az egyik horvát internetes oldalnak adott nyilatkozatában elmondta, érdeklődtek iránta külföldről, de csak a Bajnokok Ligájára és a székesfehérvári együttesre koncentrál. A 24 éves játékos szót ejtett korábbi edzőjéről, Joan Carrillóról is.



„Nem tudom, Carrillo miért távozott. A francia Bernard Casoni vette át a csapat irányítását, kíváncsi vagyok, hogyan tudunk majd együtt dolgozni” – mondta Trebotic a slobodnadalmacija.hr című honlapnak.

A legutóbbi idényben 28 bajnoki mérkőzésen három gólt és két gólpasszt jegyző játékosért horvát sajtóhírek szerint az olasz élvonalbeli Genoa, a spanyol első osztályban szereplő Celta Vigo, valamint a lengyel bajnok Lech Poznan is bejelentkezett, ám Treboticot nem foglalkoztatja a távozás gondolata.

„Törökországból és Spanyolországból is volt érdeklődés, de konkrétumokig nem jutottunk el. Jól érzem magam Székesfehérváron, nincs hiányérzetem. Készülünk a Bajnokok Ligája selejtezőjére, a gondolataim csak a Videoton körül forognak” – tette hozzá a horvát futballista.

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik