Újpest: négy év légióskodás után hazatér a kapus – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 16:01
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette a Romániából hazatérő Kovács Zoltánt.

Mint arról a Nemzeti Sport beszámolt, Kovács Zoltán az Újpesttel kezdte meg a nyári felkészülést, a lila-fehérek pedig most be is jelentették hivatalosan a kapus érkezését.Kovács Zoltán az Újpesttel kezdte meg a nyári felkészülést, a lila-fehérek pedig most be is jelentették hivatalosan a kapus érkezését.

Kovács Zoltán az MTK-ban kezdte pályafutását, majd volt a Siófok, a Kaposvár és a Diósgyőr játékosa is. Négy évvel ezelőtt légiósnak állt, Cipruson megfordult az Arisz Limassolban és a Nea Szalaminában, 2014 nyarán a Dinamo Bucuresti-hez igazolt. A román csapatba nem tudta beverekedni magát, ezért már tavasszal megváltak volna tőle, de ő kitöltötte szerződését.

„Sajnos az előző szezonom nem sikerült úgy, ahogy terveztem, ezért szó volt arról is, hogy visszatérek Ciprusra. Az ottani egyezkedések közben, pár napja jött a lehetőség az Újpestnél. Úgy gondolom, ha az Újpest megkeres, azt ildomos elfogadni, hiszen az egyik legnagyobb magyar klubról beszélünk” – mondta az ujpestfc.hu-nak Kovács.

További hír az újpestiek háza tájáról, hogy az U21-es csapatnál futballozó Tóth Patrik aláírta profi szerződését, és immár az első kerettel készül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarjáni BTC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik (UTE)

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható), Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC, próbajáték), Radó András (Haladás)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)
Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik