Sparta: megérkezett Kitl és egy volt kecskeméti

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 09:13
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a KTE középpályása, Kitl Miklós a 11-szeres cseh bajnok, legutóbb ezüstérmet szerző, de így is BL-induló Sparta Prahához utazik tesztelésre. A 18 éves labdarúgó ma meg is érkezett Prágába.

„Már itt vagyunk a cseh csapatnál. Ma délelőtt beszélgetünk a sportigazgatóval és a vezetőedzővel, a korábbi debreceni Zdenek Scasnyval. Kitl Miklós egy hetet készül a csapattal, ezek után egyeztetünk majd a jövőről" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a kecskeméti játékost képviselő és a kiutazást szervező Pannon Player Agency részéről ifjabb Laczkó Mihály menedzser.

„A Sparta Praha gyakori BL-résztvevő, a cseh bajnokság pedig remek előrelépési lehetőség, hiszen a nyugat-európai klubok előszeretettel igazolnak Csehországból. Egy olyan tehetség pedig, mint Kitl, sokat fejlődhet a cseh ligában, ahol a klubok bátran foglalkoztatják a fiatalokat" – tette hozzá a játékosügynök.

A Spartával kapcsolatos hír, hogy a klub szerződtette a Kecskemét korábbi játékosát, a 28 éves kongói Francis Litsingit. A támadó az FK Teplicénél együtt dolgozott Scasnyval, ezért is kerülhetett most a cseh fővárosba.

A Debrecenben 2011-ben ténykedő szakember pedig segíthet abban, hogy a jövőben további NB I-es futballisták kerüljenek Csehországba – Kitl lesz a következő?

 

Legfrissebb hírek

Öt gólt szerezve verte a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
3 órája

A Kecskeméti TE legyőzte, és megelőzte a Karcagot

Labdarúgó NB II
5 órája

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50
Ezek is érdekelhetik