PAFC: Felcsúton köthet ki a szezon egyik felfedezettje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.14. 12:13
A Nyíregyházáról távozó támadó, a 22 esztendős Pekár László a Puskás Akadémiánál folytathatja a pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A nyíregyházi Pekár László pályafutása legeredményesebb NB I-es szezonját nyújtotta, hiszen kilenc gólt szerzett ebben az idényben. Ezzel a szezon egyik felfedezettjének számító támadó több csapat érdeklődését is felkeltette, és a Nyíregyháza kizárása miatt biztosan klubot vált.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint szóba került a neve több együttesnél, így például a DVSC-nél, ám jelen állás szerint Felcsúton, a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását. Ha megegyeznek a felek, akkor Pekár a jövő héten csatlakozhat Robert Jarni vezetőedző csapatához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolható), Horváth Tamás (Videoton), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolható),
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PMFC), Pekár László (Nyíregyháza), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)
Távozók: Szélesi Zoltán (visszavonul?), Tóth Balázs (visszavonul?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)
Távozhatnak: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)

 

 

Legfrissebb hírek

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
17 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
18 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49
Ezek is érdekelhetik