Szpari: a Puskás Akadémiánál folytatja a támadó – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 13:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus megerősítette hivatalos honlapján a hírt, melyről elsőként az Nemzeti Sport Online számolt be: Pekár László a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását.

„Még az anyagiakról tárgyalnak a vezetők, de szinte biztos, hogy a Puskás Akadémiában folytatom. Volt bőven ajánlat, hazai és külföldi megkeresés egyaránt. A menedzseremmel abban maradtunk, jobb ha még idehaza maradok” – mondta a nyiregyhazaspartacus.hu-nak Pekár, akinek érvényes szerződése van a Szparival, ám kivásárolják a felcsútiak.Pekár, akinek érvényes szerződése van a Szparival, ám kivásárolják a felcsútiak.

„Nagyon jó volt a Szpariban játszani, és sikerült is jó teljesítményt nyújtanom. Ha maradt volna a csapat az élvonalban, biztosan maradtam volna én is. Fájó a búcsú. Köszönöm a szurkolóknak azt a sok szeretetet, amit kaptam, sohasem fogom elfelejteni, amikor skandálták a nevemet, és szurkolok tovább a Nyíregyházának, remélem, rövidesen ismét az NB I-ben lesz a csapat” – tette hozzá a támadó.

Pekár László pályafutása legeredményesebb NB I-es szezonját nyújtotta, hiszen kilenc gólt szerzett ebben az idényben. Ezzel az idény egyik felfedezettjének számító támadó több csapat érdeklődését is felkeltette, most azonban eldőlt, Felcsúton folytatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL

Érkezők: Marko Dinjar (horvát, Győri ETO, szabadon igazolható), Horváth Tamás (Videoton), Branko Pauljevics (szerb, Pécsi MFC, szabadon igazolható), Pekár László (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Barcsay Márk (Videoton, ?), Gajdos Zsolt (Csákvár, ?), Károly Bálint (ZTE, ?), Molnár Tibor (Csákvár, ?), Tóth László (Balmazújváros, ?), Vachtler Csaba (Balmazújváros, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PMFC), Sándor György (Videoton, szabadon igazolható), Vida Máté (Vasas)
Távozók: Szélesi Zoltán (visszavonul?), Tóth Balázs (visszavonul?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd, ?), Hudák Martin (Videoton), Kleinheisler László (Videoton, ?), Tar Zsolt (Videoton, ?), Tóth Balázs (Videoton, ?), Zsótér Donát (Videoton, ?)
Távozhatnak: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton)
Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
14 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
15 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16
Ezek is érdekelhetik