Női MK: már megint a 11-esek – duplázott a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 17:38
null
Nagy küzdelem és izgalmak után a Ferencváros hódította el a Magyar Kupát (Fotó: Twitter/MLSZ)
A Ferencváros története során először nyerte meg a női Magyar Kupát, miután a Debrecenben rendezett döntőben az 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az MTK-t – ahogy a bajnoki finálékban is 11-esekkel nyert kétszer.

 

A kezdési időpont és a debreceni helyszín miatt kevesen tekintették meg a Nagyerdei Stadionban a női Magyar Kupa döntőjét, amely hasonlóan izgalmas végjátékot hozott, mint a bajnoki döntő két felvonása.

Mint ismert, a bajnokságot fennállása során először a Ferencváros nyerte meg, idegenben és hazai pályán is legyőzte ugyanis tizenegyesekkel az MTK-t.

A kupadöntőben Nagy Lilla góljával a szünet előtt megszerezték a vezetést a tartalékos összeállításban felálló, többek között Pádár Anitát is nélkülöző kék-fehérek, ám a Fradi a második félidő derekán – Szőcs Réka kapus nagy hibáját kihasználva – Zágor Bernadett jóvoltából egyenlített.

A 92. percben a szezon legjobb magyar játékosának megválasztott Mosdóczi Evelin, a Fradi válogatott csatára elpuskázta a meccslabdát, míg a másik oldalon Nagy Lilla dönthette volna el a meccset, de nem tudta elpöckölni a labdát Samu Anna mellett.

A zöld-fehérek „tizenegyesölő” kapusa ezúttal kezdőként kapott lehetőséget, a szétlövésben pedig ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az MTK három játékosa sem tudott túljárni az eszén.

A Ferencváros ezzel visszavágott a tavalyi döntőben elszenvedett 4–3-as vereségért, és a bajnoki cím mellett a Magyar Kupát is először nyerte el.

NŐI MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
MTK–Ferencváros 1–1 – 11-esekkel 3–4

Debrecen. Vezette: Sipos
MTK: Szőcs – Nagy A. (Diószegi, 69.), Vesszős, Demeter, Csányi – Hummel-Smuczer, Tóth A. – Nagy L., Kaján, Szabó Zs. (Palkovics, 61.) – Méry. Vezetőedző: Medgyes Péter
FERENCVÁROS: Samu – Madarassy (Bokor, 66.), Zlidnis, Benak, Szabó V. – Fenyvesi, Bognár – Csankovics (Szabó D., 72.), Mosdóczi, Krascsenics (Zágor, 56.) – Orji. Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerző: Nagy L. (42.), ill. Zágor (67.)

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09
Ezek is érdekelhetik